Hazánk egyszemélyi vezetője a Jáki templom felújítási ünnepségén azt találta mondani, hogy „Európa és benne Magyarország csak akkor tud megújulni, ha az imádság és a munka hagyományát sikerül visszahelyeznie életfelfogása középpontjába.”
   Mélyen tiszteletben tartom a hívő emberek hitét, de azt is elvárom, hogy akik a 21. században már nem annyira Istentől, hanem az embertől, a tudás, a tudomány hatalmától várják a világ jobbra fordulását, azok nevében egy ország választott vezetője ne nyilatkozzon hitbéli kérdésekben, bármennyire is hívővé vált ő maga saját képességeit, korlátait tapasztalva.
   Hazánk jelenleg még hatályos alaptörvénye kimondja, hogy „Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztását…” Ha pedig így van, akkor bizony erősen számolni kellene a hívők mellett a nem istenhívőkkel, vagyis a más meggyőződésűekkel.
   Egy tavaly készült és publikált felmérés szerint Magyarország nem tartozik a nagyon vallásos országok közé. A felmérésből kiderült, hogy a „Nem hiszek Istenben és sohasem hittem” kérdésre a megkérdezettek 23.1%-a adott helyeslő, és „Hiszek Istenben, mindig is hittem” felvetésre 39 százaléknyian adtak igenlő választ. (Más kérdésfelvetésben ugyanakkor már csak jóval kevesebb, mint két és félmillióan állították, hogy feltétlenül hisznek Isten létezésében). A fennmaradó szintén közel 38 százaléknyi ember felemás érzéseket táplál az istenhittel kapcsolatban.
   A legtöbb fejlett országban csökken a vallásosság, az ateizmus Európában az északnyugati, elsősorban a skandináv országokra jellemző, és a kelet-európai államokra, így Magyarországra is. Ha mindezeket az adatokat átnézné hazánk egyszemélyi vezetője, talán nem venné a bátorságot magának, hogy a boldogulás feltételeként a munka mellé az imádság szükségességét is odabiggyessze.
   Engem azért riasztott meg a jeles vezető beszéde, mert sohasem voltam istenhívő – hiszek viszont a család erejében, a barátságban, a tudomány mindenhatóságában – másrészt rettegéssel tölt el a gondolat, miszerint hazám vezetője országunk fellendítésében a munka, mint természetes alapfeltétel mellett, már csak az imádságra számíthat.
   Félő, hogy egy ilyen helyzetben a hívő ateistáknak sem marad más reményük, csak a fohász.