Tizenhat hely. Ennyit rontott Magyarország a 176 ország sajtószabadságát minősítő rangsorban egyetlen év alatt. Hazánk a 40.-ről az 56.-ra esett vissza. Tetemes hát a romlás mértéke.
   Na ügy! Leszámítva néhány siránkozó értelmiségit ez kit érdekel? Az átlag olvasót, tévénézőt, rádiózót aligha, az internet meg még egyelőre szabad. Van ám itt a derék állampolgárnak egyéb baja is, minthogy ilyen úri, vagy még inkább liberális huncutságokkal foglalkozzon. Munkát kell keresni, vagy ha van, akkor meg a parányi bérből kijönni hónapról, hónapra. Enni kell, közüzemi számlát fizetni, ami még akkor is sok, ha most a hatalom kegyesen elengedi annak tíz százalékát. Cipőt, ruhát kell venni a gyereknek, taníttatni, szóval ki a fenét érdekel az újságírók nyavalygása? Este a híradók úgyis megmondják a legfontosabbakat, kit, mikor, hol öltek meg, raboltak ki, csaptak be, mi égett le és hányan haltak meg közúti balesetben. A többi meg amúgy is a politikusok dolga, úgysem tehetünk semmit ellene. Akkor meg minek beszélni róla?
   Van ebben igazság, ahogy abban is, amit a Riporterek Határok Nélkül szervezet az értékelésében leír: a hatalom túlzottan befolyásolja, ellenőrzi a közszolgálati médiát, és ront a helyezésünkön az értelmetlen hatósági packázás is az amúgy sok vizet nem zavaró, de ellenzékinek számító Klubrádióval szemben.
   Félreértés ne legyen, hazánkban, ahogy természetesen e lista előkelőbb helyén álló nemzeteknél sincs tökéletesen szabad sajtó, hiszen nem is lehet. Nincs olyan tévé, újság, rádióállomás, amelynél ne működne az egészséges (?) öncenzúra, amikor éppen a támogató cég, fenntartó kormányzat, vagy önkormányzat, pénzt adni tudó fontos ember, politikus visszás ügyeit kellene kiteregetni. Mert pénz nélkül csak nagyon rövid ideig lehet szabad egy médium, aztán ha elhal a támogatás, gyorsan megszűnik a lap, csatorna. Napjainkban a mind erőteljesebb öncenzúra jellemzi a hazai sajtót.
   Ma még senki sem tiltja a szabad beszédet, de valamilyen felsőbb erő hatására gyorsan eltűnik a támogatás, elmaradnak a reklámozók onnan, ahol nem tetszőt szólnak. Aki tehát nem bírálja a fennálló hatalmat, vagy éppen támogatja, bármit is tesz az – pompás példák sokaságát látjuk manapság – működhet, aki túlzottan jártatja a száját, megismeri az éhkoppot.
   Nem árt hát felidézni: ahol szabadabb a sajtó, ott szabadabbak az emberek is. Az egészség mellett pedig talán legnagyobb érték a szólás, gondolkodás joga, vagyis a szabadság.