- Mi a panasza? – kérdezhetném az orvostól, de mondja magától is. Több mint negyven éve gyógyít, egész életében a betegeket szolgálta, most meg ezt teszik vele, meg a hozzá hasonló korúakkal. Beadványt kellett írnia, kérelmezni, hogy tovább akar dolgozni. Dühös és megalázott, szíve szerint otthagyná az egészet, de kell a pénz, a nyugdíja a lakásrezsire sem elég.
   A hatvanhetedik évét taposó doktor a korház egy szakemberekkel rosszul ellátott osztályának betegeit vizsgálja, kezeli nap mint nap. Gondolt már rá, hogy végleg nyugállományba vonul, kertészkedik, meg él hobbijának a zenélésnek, foglalkozik unokáival, de alig százharmincezer forintos nyugdíja nem teszi lehetővé, hogy egy nehéz, ügyeletekkel, túlmunkákkal terhelt, stresszes élet után megfelelő körülmények között tölthesse időskorát. A nyugdíjjal és a kórházban közalkalmazottként kapott jövedelmével végre egy kicsit könnyebben létezhettek feleségével, mint voltak korábban. Most ennek mindenképpen vége.
   Azt mondja, ha kérelmét kórháza továbbítja a kormánynak – így szól a jogszabály – még valami okos tojás odafönn látatlanban kitalálja, hogy nincs is rá szükség, de még a posztjára sem a kórháznak, mert ha őt kényszernyugdíjazzák, a törvény előírása szerint nem vehetnek fel senkit sem a helyére. Ha mégis maradhat, akkor meg a nyugdíjáról kell lemondania. Vagyis talán ha ötvenezerrel lesz magasabb a bére, mintha semmit sem csinálna, csak felvenné a nyugdíját.
   Amennyiben dolgozni engedik, mindennap kocsiba kell ülnie, hogy környékről beérjen a rendelésére, tankolni rendszeresen, drágább lesz az étkezése, öltözködésre is több megy el. Odalesz, amit így megkeres, akkor meg miért dolgozzon? Ördögi kör ez, mondja elkeseredetten.
   Kormányzati becslések szerint hat és félezer egészségügyi dolgozót, más számítások szerint tízezernél is jóval többet, köztük nagyszámú orvost érint a közalkalmazottak kényszernyugdíjazása. Nem értik ők, hogy mit ártottak a kormánynak, törvényhozásnak, kinek a pihent agyából pattant ki az őrült ötlet, hogy az amúgy is lepusztult, kivéreztetett egészségügyből a rutinnal, nagy tapasztalattal, felhalmozott tudással rendelkező nyugdíjas korúakat eltávolítsa.
   Megalázottak a közalkalmazott doktorok, ahogy a nővérek, pedagógusok, köztisztviselők, is azok. Nem ezt várták pályájuk vége felé megbecsülés, köszönet helyett.
   De a hála, tisztelet és nem egyszer a józan ész – jó ideje tapasztalhatjuk – nem politikusi kategória.