Ára az örömnek
Január 1-jétől tíz százalékkal csökken a lakossági gáz és villamos energia ára, ráadásul az állam visszavásárolja az E.ON gázüzletágát, továbbá kormányzati ellenőrzés alá kerülnek a stratégiai és kereskedelmi gáztározók.
Örömteli a hír, hogy végre nem emelkedik, hanem csökken valaminek az ára. Az energiák közül ilyet legfeljebb az üzemanyagnál tapasztalhatunk, igaz ott is általában a hattal emelkedik, kettővel csökken, nyolccal emelkedik, hárommal csökken variációba. Vagyis biztos a drágulás. Na de most jelentős, akár több ezer forintos csökkenésnek lehetünk majd haszonélvezői.
Meglehetősen régi kiadású vagyok már ahhoz, hogy emlékezzem az ötvenes, hatvanas, hetvenes évek olcsó energiájára. A gáznak alig volt ára, a lakótelepeken pár forintért átalánydíjas volt, fogyott, amennyi fogyott, a villanyáram meg fillérekbe került.
Arra is emlékszem, hogy gyakran volt áramszünet, gázkimaradás, és ha sikerült is bejelenteni a hibát, sokáig kellett várni a javításra. Gyenge, elavult a hálózat, mondták, nem bírja a terhelést. A fejlesztés szó akkoriban nemigen volt divatban. Ilyen és kész, nincs mit tenni.
Az emberek beletörődtek és reménykedtek, hátha mégiscsak kijavítja valaki a hibát, hogy el lehessen fújni a gyertyát, lecsavarnia a petróleumlámpát. Nem volt számítógép, elektromos hűtő, és a fűtés is inkább csak fával, szénnel történt.
Sajnos tartanunk kell attól, hogy az árcsökkenésnek ára lesz. Már az is a szoláltatások biztonságának kárára mehet, hogy az állam kegyetlenül megadóztatja januártól a közművek csöveit, kábeleit, most pedig újabb bevételkiesést jelenthet a rájuk rótt tízszázalékos árcsökkentés. Kérdés, hogy vajon van-e annyi tartalék a rendszerben, hogy ne önmagukat lerohasztva, felemésztve legyenek csak képesek szolgáltatatni a gázos, áramos vállalkozások és van-e garancia arra, hogy nem jönnek újra, egyre sűrűbben az áramszünetek, gázkimaradások? Jó lenne hinni, hogy van.
Ahogy azt is, hogy az állam minden eddig ismereteinket megcáfolva jobb gazdája lesz a gázszolgáltatásnak és jobban gazdálkodik majd, mint a német energiacég. Tapasztalataink rosszak, naponta szenvedjük meg az állami bürokrácia túlburjánzását, a döntési folyamatok mérhetetlen lassúságát, a minden a miénk, tehát senkié elv szerint működő felelőtlenségi viszonyokat.
Egyelőre örüljünk és reménykedjünk, hogy a csökkenő energiaárakra nem fizetünk majd nagyon rá.