-…ra gondolsz?
   - Vigyázz, nem szabad telefonon kimondani a nevét, mert a számítógépesei kitaláltak egy olyan módszert, hogy a nevére bekapcsol egy gép, ami rögzíti a beszélgetésünket, és ha rosszat mondunk, bajunk lesz belőle!
   Ha most azt hiszik, kitaláltam ezt a párbeszédet, akkor bizony nagyot tévednek, és ha lehetetlennek találják, akkor nem a mai Magyarországon élnek. A múlt század húszas éveiben született, horthyzmust, nácizmust, világháborút, kommunizmust, államosítást, létező szocializmust, rendszerváltást, rövid demokráciát és most a visszarendeződő államosítást is megélt, sokat tapasztalt beszélgetőpartnerem számára semmi sem lehetetlen. Az sem, hogy egy egykori fiatal demokrata évtizedekkel később egyszemélyi vezetőként akár még titkosszolgálati eszközökhöz is folyamodjon hatalma megőrzése érdekében.
   Idős ismerősömmel szemben én nem hiszem, hogy lehallgatnák telefonjainkat. Egyrészt barátaim és én is kisemberek vagyunk ahhoz, hogy kimondott véleményünk még csak vízfodornyi változást is hozzon a nagy egész tengerén, ráadásul minek a fáradtság, amikor szinte minden vélekedésünk az interneten van. Még besúgói rendszer sem kell ahhoz, hogy manapság bárkiről bármit megtudjanak azok, akiket ez érdekel.
   Szóval nem értettem egyet a nyolcvanon túl járó, sokat megélt ismerősömmel, aki pedig erősködött, hogy márpedig ez igaz, mert a szomszédok is mondták, meg egy névtelen betelefonáló az egyik tévé erre szakosodott műsorában. Vagyis nem lehet tévedés.
   Nagy baj, ha eljutnak odáig az emberek, hogy mindezt feltételezzék az államról, annak egyszemélyi vezetőjéről. Igen sajnálatos, hogy azok, akik megélték a lefüggönyözött ablakú, fekete autókon közlekedő, az éjszaka kellős közepén erőszakosan becsengető államvédelmisek okozta rettegést – „csengőfrász”, fiatalabbaknak érdemes utána olvasni – ma ismét el tudnak képzelni valami hasonlót.
   Valamiért az emberiség sohasem tanul az elődök tragédiáiból, ahogy mi sem a nácizmus, meg kommunizmus gyalázataiból. Úgy tűnik, mintha spirálvonalban utaznánk, mert mindig minden ugyanoda visszaér, csak magasabb szinten, kifinomultabban.
   Most mintha a 40-es, 50-es évek magasságában járnánk.