Cél, hogy öt éven belül a mai 9 százalékról 20 százalékra, tíz éven belül pedig 30-35 százalékra emelkedjen az aktívan, hetente legalább kétszer fél órát sportoló magyar lakosok száma. Mindezt hazánk egyszemélyi vezetője jelentette be minap egy százéves kisegyesület ünnepén.
   Mint egykori sportvezető, rövid ideig testnevelő tanár és örök sportember igaz örömmel üdvözlöm hazánk sport – leginkább foci – iránt látványosan elkötelezett egyszemélyi vezetőjének ötletét. Hiszem és vallom, aki rendszeresen sportol, hosszabb ideig lesz egészséges, sokkal jobban bírja majd idegileg, lelkileg, fizikailag a hazai politikai, gazdasági nyomást, a napi hülyeségeket, a végletes megosztottságot, a mindenfelé áramló, kézzel fogható gyűlöletet, mint a mozgást mellőző embertársai. A sport sok mindenre orvosság és megelőző szer lehet.
   Valóban sokkal több magyar embernek kellene sportolnia. De ehhez megfelelő nyugalom, jó, de legalábbis a jelenleginél jobb lét, anyagi és társadalmi biztonság kell, amit ugyebár jeles egyszemélyi vezetőnk hagymázas szavain túl – nap mint nap tapasztalhatjuk – egyáltalán nem képes biztosítani számunkra.
   Ahhoz ugyanis, hogy az embernek kedve legyen a napi hercehurca után futócipőt, melegítőt húzni, kocogni, úszni, megfogni a súlyzót, kézbe venni a labdát, ütőt, mozogni, játszani, fáradásig sportolni, sok minden szükséges.
   Kell hozzá elszántság, pénz, kedv és sportra mozgósítható energia, amit még nem nyelt el teljesen a mindennapok újratermelődő, a megélhetésért, felszínen maradásért folytatott harca. S persze igény a szebb testalkatra, a jobb kinézetre, közérzetre, egészséges életre.
   Nagyra értékelem a hetente legalább kétszer félórát sportoló emberek kinevelése érdekében bevezetett mindennapos testnevelést. Vagyis inkább értékelném, ha a döntés előbb a megfelelő körülmények megteremtésére irányult volna. Aztán a számtalan remek sportépítményben örömjátékra csábíthatnák a szakemberek a gyerekeket, fiatalokat, olyan sportmozgásra, amivel megszerettethetnék velük a testedzést, hogy felnőttként is a rendszeresen sportolók táborát erősítsék majd.
   Tornaterem hiányában hideg folyosón és a parányi osztálytermekben téli ruházattól telezsúfolt tanulói asztalok, székek között egykor órákat tartó testnevelő tanárként állítom, hogy az így mozgásra kényszerített ifjakkal, akik a testnevelési órát követően a megfelelő tisztálkodási lehetőség hiányában a nap további részét izzadtságtól szaglóan kényszerülnek végigcsinálni, csak egyet lehet elérni.
   Örökre megutáltatni velük a sportolást.