Nehezen indokolható, hogy ma, amikor szakmák halnak ki, iparágak tűnnek el, a főiskolák, egyetemek ezerszámra képezik a semmire sem jó diplomáért tanuló diákokat. A most következő példa természetesensok más szakmára is igaz.
   Az egyik kicsi vidéki televízió szerkesztőségében alkalmi bérért egyidejűleg több olyan ifjú is dolgozik, aki felsőfokú szakirányú végzettséget adó tanfolyamon, főiskolán, egyetemen kommunikáció és médiatudomány, intézményi kommunikátor, vagy kommunikáció-művelődésszervező szakon szerezett diplomát. Egyikük, igaz ő a kommunikáció mellé a német nyelvtanári végzettséget is megszerezte, időközben elment Németországba ahol kétdiplomásként bébiszitter lett, míg a többiek maradtak, hogy párezer forintért gyakorolják, végezzék tanult szakmájukat. Miközben persze folyamatosan munkahelyet keresnek. 
   Találni vajmi kevés az esélyük, mert a felsőoktatási intézmények – van belőlük majdnem nyolcvan – sokszor semmire sem jó oktatást nyújtanak. Vajon ki is gondolná épeszűen, hogy Magyarországnak ily rengeteg újságíróra, televíziós, rádiós személyiségre, közművelődés-szervezőre van szüksége?
   Így hát diplomások hosszú sora kerül ki évről évre az intézményekből, hogy aztán csalódott, megkeseredett emberként keressék helyüket a világban. Az egyik szakmunkásképző intézet igazgatója mondta még a válság előtt, egyes szakmákban a jól képzett, nagy technikai tudással rendelkező fiatal szakmunkások akár félmillió forintot is megkeresnek, mert nagy igény van a munkájukra és kevesen vannak.
   Egyszer véget ér a válság és újra termelni kell.
Kommunikációs szakemberekkel nehéz lesz.