Közel 93 ezer forint. Ennyi ma az öregségi átlagnyugdíj, amelyet hazánk egyszemélyi vezetője az általa gonosz közellenséggé tett International Monetary Fund-al (IMF), vagyis a Nemzetközi Valutaalappal szemben – mint a napokban kiderült, ok nélkül – meg akar védeni. Megható történet, mert népünk egyszemélyi vezetőjéről hit és vérmérséklet szerint sok mindent lehet állítani, de azzal legádázabb ellenségei sem vádolhatják, hogy nyugdíjas barát lenne.
   Hazánkban a nyugdíjasok kétharmada ma kilencvenezer forint alatti nyugellátást kap és közülük sokan alig hatvan, vagy hetvenezret – mondta a minap az egyik jelentősebb hazai országos nyugdíjas érdekvédelmi szervezet vezetője. Van tehát mit megvédeni, az biztos.
   Tudjuk persze, hogy ma Magyarországon százezrek élnének boldogan az átlagnyugdíj összegéből, nem is egyedül, de akár két-háromfős családban is. Olyanok, akik mindössze csak a sokat emlegetett 47 ezer forintot viszik haza napi közmunkájuk után havi járandóságként, vagy éppen ennél jóval kevesebb segélyből tengetik mindennapjaikat a munkalehetőség legcsekélyebb reménye nélkül.
   Mégis lássuk be, hogy az idős embereknek az átlagnyugdíj meglehetősen kevés. Ne felejtsük: döntő többségük sok évtizedes dolgos élettel a háta mögött, mindenféle betegséggel, rokkantsággal, a munkához, lakáshoz nem jutó rászoruló gyerekeiknek nyújtandó havi támogatás terhével várja nyugdíjat. S azt se hagyjuk figyelmen kívül, hogy nagyon sok idős ember társa elveszítése után egyedül próbálja meg finanszírozhatóvá tenni hátralévő éveit.
   Az állam által nyújtott nyugellátás a legtöbb idős emberek egyetlen bevétele, lehetősége sincs mást forrást találni. Ebből kell kifizetnie a közüzemi díjakat, otthonát terhelő adókat, a sajnálatosan szükséges gyógyszereket, és ha marad valamicske a gyerekeiknek adott segély után, hát az élelemre valót.
   Ma egyes számítások szerint a rokkantnyugdíjasoktól, korkedvezményesektől megtisztított rendszerben közel kétmillió öregségi nyugdíjas van. Sokan közülük, akik fizikailag még bírják, szívesen dolgoznának, hogy munkával is kiegészítsék havi jövedelmüket, de tudjuk, az állami akarat okán és munkahely hiányában erre kevés korosodó embernek akad lehetősége.
   Normális emberi társadalmakra jellemző, hogy tagjaik megbecsülik idős polgáraikat, mert a mostani jelent, a fiatalok jövőjét vérrel, verítékkel ők teremtették meg. Éppen ezért valóban védeni és megvédeni kell egyetlen megélhetésüket, a nyugdíjukat.
Azt, hogy Magyarországon kitől, döntse el mindenki magában.