A bor, pálinka, sör „kábítószerektől” nagy utat futott be a világ. Ma Magyarországon egy átlagos hétvégi napon 350 ezren használnak valamiféle pszichoaktív anyagot és évente 45 millió droghasználat történik. Nem saját kútfejemből vettem az adatokat, hanem A Zacher (Mindennapi mérgeink) című könyvből, amely hazánk legismertebb addiktológusáról – szenvedélybetegségekkel foglalkozó szakemberéről – íródott.
   Döbbenetes a két szám, ahogy az is, hogy – mint a könyvből kiderül – ma jószerével bárki legálisan, az interneten rendelve hozzájuthat a legtöbb tudatmódosító szerhez.
   Az végképp nem vigasztaló tény, hogy a szerek nagy részét nem a teljesen lepukkadt, a társadalom perifériájára sodródott emberek használják, hanem világunk kegyetlen kihívásainak megfelelni akaró, magasan képzett, felelős állásban lévők egy része. Ők aztán nem csak céget, hivatalt vezetnek, de kocsiba is ülnek és jönnek velünk szembe.
   Cseppet sem jobb a helyzet a rohamivók esetében. Sokan ugyanis nem laboratóriumokban előállított tudatmódosító szerekkel csökkentik a rájuk nehezedő nyomását, hanem alkohollal. S bár jelentős a lecsúszott alkoholisták száma, kiderült, hogy a tanult, fontos munkát végző emberek válnak rohamivókká, vagyis olyan emberekké, akik a heti munkahelyi nyomást egy este rohamtempóban elfogyasztott mérhetetlen mennyiségű szesszel kívánják oldani.
   Mondhatnám persze, hogy ez is a politikusaink bűne, azoké, akik mélységesen megosztották a magyarságot és ezt az állapotot önös érdekeik miatt folyamatosan fenntartják, de ezúttal el kell ismerni, hogy nem speciális magyar sajátosságról van szó. A modernkori társadalmak velejárója a társadalmi, munkahelyi, iskolai, családi nehézségek módosult tudattal történő elviselése.
   Megjósolhatatlan, hogy mindez hova vezet. A fentebb említett könyvből tudom, hogy a magyar szabályozás e téren meglehetősen enyhe, s emiatt a korábbi tranzit országból, célországgá, vagyis kábítószeres piaccá vált hazánk. De az is kiderült, hogy nem minden a szabályozás – ami jellegénél fogva mindig is messze lemaradva követheti csak a mindennapi valóságot – sokkal inkább megfelelő nevelés, felvilágosítás, normális társadalmi és szülő-gyerek kapcsolatok szükségesek a kábítószerek ellen.
   Ördögi kör ez, hiszen hogyan is lehetnének a gyerekek a pszichoaktív szerek ellenségei, ha azt látják, hogy szüleik alig képesek elviselni a mindennapokat tudatmódosítók nélkül.
   Szóval, mégiscsak a politikusok a hibásak!