A londoni olimpia előtt születtem alig több mint egy hónappal és mielőtt bárki is szellemi képességeimet vonná kétségbe, vagy éppen másfél hónapos csodagyereknek tartana, gyorsan hozzáteszem mindez a XIV. nyári olimpia idején volt, most meg Londonból már a harmincadik spotünnep eseményeit figyeljük.
   Első olimpiai emlékem Parti János kenus római győzelme. Gyermekfejjel izgultam a meglehetősen életlen képet adó fekete-fehér tévé előtt és felnőtt családtagjaimmal együtt ujjongtam a számomra alig felfogható siker nyomán.
   Az olimpia életünk egyik legszebb és legfontosabb eseménye. Lehet vitatkozni ezzel a véleménnyel, de érvem mellett szól, hogy az olimpiát a sport ellen sokszorosan beoltott emberek tömege is figyeli. Ez a négyévenkénti esemény ugyanis több mint sport. Annak ellenére, hogy a most zajló játékokat huszonötezer fegyveres őrzi és a terroristák első számú célpontja, mégis maga a béke, az emberiség egyik legnagyobb nem technikai vívmánya, találmánya. A lényegét Ernest Hemingway világhírű író mondta ki: „A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.”
   Bár sokáig sportoltam és hosszabb ideig voltam edző is, olimpiára nem juthattam ki. Egykori tanítványaim közül viszont többen is részesei lehettek a négyévenkénti csodának, vagy éppen tragédiának. Egyikük a vállamon zokogott, amikor a politikusok elhatározták, hogy a moszkvai olimpia amerikai és nyugati bojkottjára adott válaszként mi meg a Los Angeles-it hagyjuk ki. Bunkó politikusok tanítványom – és majd' kétszáz magyar sportoló – négyévnyi kőkemény, fizikai fájdalommal, mérhetetlen lemondásokkal járó munkáját, életcélját tették tönkre, fosztottak meg mindannyiunkat az olimpiai sikerek örömétől.
   Ez is igazolja, hogy ahova politikus beteszi a lábát, ott kő kövön nem marad. Ennek ellenére az olimpiai mozgalom, még ha mindinkább dollármilliárdos üzletté, látványossággá, a szórakoztató ipar részévé is vált és a jó szándékú amatőrök helyett többnyire profi „gladiátorok” küzdenek az aranyakért, helyezésekért, mindmáig a sport, a béke, a szabadság megtestesítője.
   Élvezzük hát mindazt, amit ma már a technika a szobánkban hoz, legyünk részesei a nagy össznépi ünnepségnek és reménykedjünk, hogy zavaros agyú, tébolyodott eszméket valló emberszabásúak nem használják ki terrorizálásunkra a nemes ünnepet.
   Coubertin báró, az olimpiai eszme feltámasztója, az újkori olimpiák elindítója írta az olimpiai eszmét dicsőítő ódájában: „A béke vagy te, sport”.
   Csak remélhetjük, hogy ez a harmincadik olimpia után is így marad.