- Kovács úr – kérdezi az orvos a betegét – maga csúsztatta a tízezer forintot a zsebembe?
   - Én aztán nem, doktor úr!
   - És miért nem?
   Egy újabb jól sikerült törvénnyel szabályozta a magyar parlament a borravaló és hálapénz ügyét. Mindezt tette a korrupció elleni harc jegyében. Éppen ideje volt, mondhatnánk, ha nem tudnánk, mennyire képmutató is ez a mondvacsinált harc.
   A munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájárulása nélkül harmadik személytől díjazást a munkaviszonyban végzett tevékenységére tekintettel nem fogadhat el, vagy nem köthet ki, áll a Munka törvénykönyve július elsején életbe lépett rendelkezésében. Az indoklás szerint ez az előírás a borravaló és a hálapénz elfogadásának tilalmáról szól, ami alól csak a munkáltató adhat felmentést.
   Magyarországon a jatt, csúszópénz, kenőpénz, hálapénz (paraszolvencia), borravaló, kemény blokk a szocializmus hiánygazdálkodásának, dolgozói alulfizetettségének egyenes ági következménye volt. Közel hét évtizede része mindennapjainknak, generációk szocializálódtak abban a tudatban, hogy árut, tisztességes szolgáltatást, odafigyelő gyógyítást csak a zsebbe csúszatott pénzzel kaphatnak meg. Erre rátett még egy lapáttal a szocialista vezetők összekacsintása, miszerint nem kell bért emelni az orvosnak, vendéglátósnak, benzinkutasnak és sok más szoláltatónak, hiszen jól keresnek a megtűrt hálapénzzel.
   Most ennek úgy vetettek gátat a honatyák és honanyák, hogy főnöki engedéllyel azonnal legalizálták is azt. A kórházigazgatók egyre-másra nyilatkoztak, nem tehetnek semmit, magasabb fizetést nem adhatnak, hát engedélyezik a paraszolvenciát. Ahogy nyilvánvalóan a vendéglátásban, szolgáltatásban is így történt a borravalóval, jattal.
   A jobb szolgáltatás reményében csúsztatott pénz meglehetősen meghitt tevékenység. Úgy az adó, mint a kapó ellenérdekelt abban, hogy a tény és az összeg napvilágot lásson. Törvénnyel mindezt szabályozni sohasem lehetett, döntésükkel tehát jó nagy pofont adtak a törvényhozók az emberi ürüléknek.
   A törvényt joggal nevezhetjük szemforgatónak, színjátéknak, pótcselekvésnek, marhaságnak. Nagy valószínűséggel Ausztriában, Németországban, Svédországban és még sok más országban, ahol az egyes szakmabeliek teljesítményét árukon fizetik meg – néhány szolgáltatást leszámítva – teljességgel érthetetlen lenne a hálapénz adása. Itthon sem kellene törvény a jatt ellen, csak meg kellene fizetni a dolgozókat. Annyival, amennyit a munkájuk ér.
   Persze törvényt mégiscsak olcsóbb alkotni.