Fogadalmamat megszegve – nem voltam elég gyors a távirányítóval – meghallgattam hazánk nemzetgazdasági miniszterének a jövő évi költségvetési vitában elmondott beszédét. Eleinte, amikor az illető úr eufórikus állapotban előadta mondandóját, csak a számat tátottam, mert vagy ő, vagy én nem ebben az országban élünk. Második gondolatom a sajnálat volt, talán szegénynek reggel elgurult a gyógyszere és így kell végigcsinálnia a napot, vagy éppen a súgói vezették félre, amikor azt mondták neki, hogy minden oké, kiváló a gazdaság állapota.
   2012 első három hónapjában több mint 20 ezer cég vált fizetésképtelenné Európában, ebből minden negyedik, vagyis 5700 magyar cég volt, derül ki a Bisnode csoport nemrégiben kiadott vizsgálatának jelentéséből.
   A hír szinte a remek, sokak által tündérmesének titulált miniszteri beszéddel egy időben jelent meg. De nemigen kell ahhoz vizsgálat, hogy az utca embere tudja, rettenetes baj van a gazdasággal. Cégek ezrei dőltek be, újabb ezrek vegetálnak, máról holnapra élnek. Munkatársak sorát bocsátják el, ügyeskednek négy-, sőt kétórás státuszokkal és trükköznek mindennel, ami csak eszükbe jut, hogy túléljenek.
   Nem egyszerű a helyzet, kormányzatunk, azaz egyszemélyi vezetőnk nekiment a világnak, frontot nyitott front után a gazdaság élénkítése helyett, miközben mi, a nép csak megélni szeretnénk háborúskodás nélkül. Hallgatjuk a sikerjelentéseket és szívjuk a fogunkat.
   Pedig nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy megértsük: naponta változó, barátokra alakított gazdasági törvényekkel, piaci és befektetői bizalmatlansággal, hullámvasutazó nemzeti valutával, banki hitelek nélkül nem lehet tőkét találni, piacképes árut termelni, ipart, mezőgazdaságot csinálni.
   Dumálni mégiscsak könnyebb.