A több mint két évtizede működő kábeltelevíziós cég kérvényezte a médiahatóságnál a helyi csatornára vonatkozó médiaszolgáltatói jogosultságának megszüntetését. A kábelrendszeren mindössze képújságot adó szolgáltatónak ugyanis külön adminisztrátort kellett volna alkalmaznia a hatóság által – természetesen visszamenőleges hatállyal – előírt folyamatos jelentési kötelezettségének teljesítésére. Csak romlott hab a rossz ízű tortán, hogy egy hibásan kitöltött adatlap miatt éppen ezzel egy időben a teljes cég megszűnését, a dolgozók utcára kerülését jelentő sokmilliós büntetéssel fenyegeti a hatóság e vállalkozást.
   Egy kisváros amatőr televíziósát, aki nyugdíjasként, hobbiból próbálja saját maga vásárolta eszközeivel, haszon nélkül tájékoztatni települése dolgairól polgártársait, olyan adatszolgáltatásra kötelezi a hatóság – hasonlóan a többi helyi televíziót, rádiót, újságot, internetes honlapot működtetőkhöz – amihez sem tudása, sem munkatársa, de még ideje sincs. A büntetés réme pedig ott lebeg a feje felett, akkora összeggel, amekkora a megélhetését veszélyezteti. A médiát sújtó és félelemben tartó intézkedések igen leleményesek.
   A sokat vitatott hatályos médiatörvény új és újabb értelmezése, a többszöri visszamenőleges módosítása, a vele járó jogbizonytalanság legfőbb értelme a nem megfelelően szóló – értsd: a hatalom szájízének nem megfelelő tartalmú – televíziók, rádiók, újságok kézben tartása, fenyegetése. Legjobb példa erre a Klubrádió, aminek elhallgattatása érdekében újfent módosították a médiatörvényt. Természetesen visszamenőleges hatállyal, súlyosan csorbítva egyúttal a bíróságok jogait, tekintélyét is.
   Akár mulatságos is lehet a polgár számára, amikor látja a hatalom félelmét a kimondott szótól, érzi e rettegés savanyú, tisztátlan test izzadtságszagát árasztó bűzét. Mert vajon mit árthat például egy olyan rádióadó, amelynek mindössze jó, ha félmilliós a hallgatósága, teljes műsoridejének csak kisebbik részében politizál és az ország településeinek döntő többségében nem hallható, de talán még csak nem is hallottak róla az ott élők?
   S vajon miért kell kordában, félelemben tartani a mély pénztelenséggel küzdő, a helyi, kisközösségi ügyekkel foglalkozó médiumokat, ugyan mit tehetnek ezek a hatalommal szemben? Semmit. Akkor mire is jó mindez? Tapinthatóan a mindent és minden gondolatot ellenőrizni vágyás vezérelheti az államhatalom legfőbb urait. Mert – hiszik – ha elfojtják a bíráló, egyet nem értő szót, hatalmuk az idők végezetéig kitart.
   A történelemből tudjuk, ideig-óráig, akár évtizedekig lehet csendet parancsolni, de a suttogó, óvatos körülnézés után összehajoló emberek sokkal veszélyesebbek az uralkodókra, mint az éterben szabadon beszélő tévé, vagy rádió, a naponta (ön)cenzúra nélkül megjelenő újság. 
   Ha nem lennék egyike a törvényekkel fenyegetett sajtómunkásoknak, még meg is sajnálnám a rettegő hatalmasokat. Így csak szánom és megvetem őket.