Ha hinni lehet külföldi és hazai becsléseknek, az állam versenytárgyalásokra, megrendelésekre költött sok százmilliárd forintjának mintegy 25 százaléka korrupciós csatornákon folyik el.
   Mielőtt bárki megvádolna rémhírterjesztéssel, vádaskodással, az oly divatos hazugsággal és még ki tudja miféle csúfsággal, gyorsan elárulom, a fenti kijelentést egy Hankiss Elemérrel készített interjúban olvastam, ahol az egykori tévéelnök, a nagy tudású egyetemi professzor, szociológus azt is állította, hogy Magyarországé Európa legigazságtalanabb társadalma.
   Kemény kijelentések, véleménynek. Persze, ha az igazságtalan társadalomról esik szó, azonnal kiderül – elég csak a BKV-ügyet figyelni – hogy valóban nem mérünk, mérnek egyformán manapság.
   Mert akad nem egy, bizonyára rendkívül hasznos ember, aki akár másfélévnyi tevékenységért is több tízmilliós végkielégítéssel mehet másik céghez, hogy újabb helyén folytassa milliókért a köz boldogítását. Igaz, egyikük sem busz-, vagy villamosvezető, netán kétkezi munkás.
   Jókor voltak jó helyen, vesszük tudomásul az ilyen eseteket, vagy a másik értelmes kijelentéssel, mármint hogy így jártunk, lekicsinyeljük a bajt. Ez utóbbi leginkább azokra vonatkozik, akik rendre rosszkor vannak rossz helyen és csak a minimálbért vihetik haza, izgulhatnak, hogy mikor rúgják ki őket munkahelyükről, vagy kapják-e még a munkanélküli segélyt. Tetten értük hát az igazságtalanságot.
   Vagy nem? Hiszen már Voltaire is megírta Candide című regényében, hogy ez a világ a létező világok legjobbika.
   Akkor meg hogyan lehetne jobban csinálni?