A világ boldogabb lett 2007 óta, a magyarok boldogtalanabbak. Legalábbis ez derült ki az Ipsos (ipsos-na.com) napokban publikált boldogságfelméréséből.
   A válság és a belső konfliktusok ellenére a boldogságindex, vagyis az a szám, ami azt mutatja, hogy a felnőtt lakosság hány százaléka nagyon boldog, átlagosan kettővel növekedve 22 százalékra emelkedett. A magyar mutató ugyanakkor tízről, hat százalékra esett és lettünk ezzel a legboldogtalanabb nép.
   Aki manapság itthon bármiféle, egy embernél nagyobb társaságba keveredik, maga is tapasztalhatja – ahogy többnyire önmagán is – a végtelen elégedetlenséget, kilátástalanságot, elkeseredettséget, ami jellemző a nagy többségre. Valóban nagyon sok hazánkfiának van oka elkeseredettségre, de olyanok is boldogtalanok, akiknek biztos az állásuk, nem nyomasztja őket a soha ki nem fizethető kölcsönök terhe, rendezett az életük, van mi a tejbe aprítaniuk. És mégis keserűek, lemondóak, boldogtalanok.
   Sokan nyilatkoztak úgy, hogy boldogok, vagy nagyon boldogok, legalábbis annak a 24 országnak a többségében, ahol az Ipsos kutatóintézet elvégezte a felmérést. Elgondolkodtató ugyanakkor a magyar boldogságindex romlása és aligha tévedünk, ha az elmúlt huszonegy évünk történéseit okoljuk boldogtalanságunkért.
   Gondoljunk csak arra, hogy a hazai politikai elit, a mindenkori vezető hatalom és ellenzéke mi mindent követett el az alig több mint két évtized alatt annak érdekében, hogy a maga rövidtávú és kicsinyes érdekében a végsőkig megossza a társadalmat, nem törődve a lakosság tényleges, vagy mentális egészségével, megélhetésével, boldogulásával. Tetézték mindezt sorozatosan rossz gazdasági döntésekkel.
   A felmérés azt mutatja, hogy a Magyarországnál sokkal súlyosabb helyzetben lévő országokban, ahol valóban pokoli a szegénység, boldogabbak az emberek. De vajon mitől boldogabb a legboldogabb ország, Indonézia, a második Mexikó, a harmadik India, vagy a részben európai, de egyáltalán nem gazdag negyedik Törökország lakossága a magyaroknál?
   Hiszem és vallom, hogy a politikusok a hibásak. Ha az egymással szembeállítás, a más elveket vallók lenézése és lenézetése, háttérbe szorítása, munkahelyükről kirúgása, a mesterséges létbizonytalanság előidézése megszűnne, boldogabbak lennénk.
   Talán csak a politikusoknak lenne hiányérzetük, de, gondolom, ennyi áldozatot bátran vállalhatunk a boldogságért.