Soha nem venném magamnak a bátorságot, hogy kollégáim újságírói tevékenységét bíráljam. Természetesen szép számmal akadnak tiszteletre méltó kollégák, akiknek írásmódja nem tetszik, világlátása nem ízlésem szerint való, és jócskán akad véleményük, amivel nem értek egyet, ahogy nyilván ők sem velem, ha megtisztelnek azzal, hogy elolvassák valamelyik írásomat. Az élet így színes, így van rendjén.
   Most sem fogom bírálni mindazoknak az újságíróknak hírlapírói, vagy televíziós tevékenységét, akik élharcosai, szószólói, arcai voltak a sajátos hungarikumnak tűnő, kormányt támogató tüntetésnek. Legfeljebb tettükkel nem értek egyet.
   Teszem mindezt azért, mert pályafutásom kezdetén egy idősebb kollégától megtanultam, hogy egy újságíró csak akkor teljesítheti tisztességesen hivatását, a tájékoztatást, a többséget bántó, gazdaságot, személyiséget sértő ügyek feltárását, ha minden hatalom ellenzékeként dolgozik. Aki ezt nem így teszi, azt vagy vak elkötelezettség, személyes anyagi érdek vezérel, vagy valamilyen elháríthatatlan, kikerülhetetlen nyomás éri. Ilyen lehet a munkahely elveszítésének réme is.
   Az ellenzékiség természetesen nem jelenti a mindennel szembenállást, sokkal inkább a józan kritikát. A mindent kritikusan szemlélő, tehát dolgát helyesen végző újdondász is írhat pozitív véleményt, magasztalhatja akár a hatalmat is amennyiben az tettével dicséretre ad okot.
   Elismerem, manapság valóban nem könnyű tisztességesen és szabadon szólni, hiszen a támogatás, pályázati siker, az éltető vállalkozói hirdetések sora, vagyis a lap, tévé, vagy rádió léte, a munkatársak megélhetése múlik a leírt, kimondott szavakon. Ráadásul a szólás szabadsága sohasem volt teljes körű, hiszen rendre működött és működni is fog mindig az öncenzúra, az óvatosság, a jövő féltése. Vajon melyik önkormányzati támogatású helyi médium bírálhatja teljes nyíltsággal annak a képviselő-testületnek a tevékenységét, amelyikhez a következő évben is pénzért kell folyamodnia, melyik lap-, tévé-, vagy rádiótulajdonos engedi tényfeltáró újságírójának, hogy kinyomozza a legnagyobb hirdetőjük sötét gazdasági ügyeit, a döntéshozó, pénzosztó állami pozícióban lévő politikus furcsa magán és közügyeit. Nyilván, egyik sem. A tájékoztatás tisztessége iránt elkötelezett, a mindenkori politikai, gazdasági hatalommal, hatalmasokkal szembeni újságírás határai tehát nagyon is szűkre szabottak.
   A hétvégi Békemenet Magyarországért elnevezésű hatalmas utcai tüntetés tiszteletre méltó erőt és véleményt képviselt, nehezen érthető, hogy mindehhez miért kellett újságíróknak nevüket, arcukat adniuk. Biztos, hogy számukra mindez megérte, de valamit, ha eddig nem így lett volna, most véglegesen elveszítettek.
   A hitelességüket.