- Szerinted – nézett körbe ismerősöm, majd halkra fogta hangját – lesz államcsőd? Nem vagyok gazdag, de öregkoromra, a várható parányi nyugdíjam kiegészítésére apránként kuporgattam egy kis pénzt és most félek, hogy mindet elveszítem. Mi gondolsz, kivigyem külföldre?
   Tízezrek tesznek fel egymásnak és önmaguknak nap mint nap hasonló kérdéseket, de idegennyelvtudás, az ottani pénzügyi törvények ismerete hiányában némiképpen kockázatosnak tűnő vállalkozás a külországi számlanyitás.
   Nem kevésbé tűnik hazardírozásnak a pénz itthon tartása sem. Elborzasztó híreket olvashat naponta az ember, ilyen a legújabb, az egyik neves szakember által mestertervként emlegetett is, ami az eddigi legrosszabb. Eszerint ugyanis a kormány valóban államcsődre játszik, mert lám, a végén milyen lendületes fejlődéssel jött ki ebből az elrettentő példaként emlegetett argentin gazdaság is.
   Vitathatatlan, hogy világ nyolcadik legnagyobb állama, a rengeteg természeti kinccsel és hatalmas belső piaccal rendelkező Argentína az államcsőd évei után máig tartó lendülettel fejlődik. De vajon, hogy élik meg a csődben nyomorgásig elszegényedett korábbi középosztálybeli polgárok milliói, az állásukat véglegesen elveszített, kilátástalan sorsú embertömegek, a bankszámláikon meglévő összeg semmivé olvadását látó banki ügyfelek ezt a sikert?
   Az államcsőd nem játék, nem lehet még egy – magyaros – unortodox, vagy más néven, tankönyven kívüli gazdaságpolitika eszköze sem. Ilyenre csak a hazáját semmibe vevő vezető törekedhet, ezért hiszem, hogy mindez csak szóbeszéd. A kisemberek vérrel-verítékkel megkeresett, összekuporgatott pénze nem lehet járulékos veszteség a világ ellen folytatott harcban.
   Azt mondja ismerősöm, hogy ezek, mármint a vezetők, már biztosan kimentették pénzüket Svájcba, nekik nem kell félniük, de neki igenis van mitől rettegnie. Ahogy nekünk, a többségnek is. Éppen ezért kellene, hogy a hazánk vezetője – igen, én is rá gondolok – álljon ki egy időben az összes hazai tévécsatorna, rádióadó nézői, hallgatói elé és akár saját családja vagyonát is felajánlva garanciaként, biztosítson bennünket, hogy megőrzi a pénzünk értékét.
   Persze meglehet, úgy járnánk, mint Rejtő Jenő Vesztegzár a Grand Hotelban című könyvének hősei, amikor is a bubópestistől rettegő és vesztegzár alá vett szálloda vendégeit megnyugtatta a hatóság embere: nincs semmi baj, mindenki őrizze meg hidegvérét!
   Erre aztán tényleg kitört a pánik.