Ezt hirdeti az út mellett felejtett óriásreklám. Tudom, a plakát még az augusztus 20-ai ünnepség beharangozójaként maradt kint, nem volt elég idő az eltávolítására, de nem is baj, biztosan sokak agyát tornáztatja meg az egyszerű kijelentés.
   Fogalmam sincs, hogy több mint ezeréves története során volt-e hazánk valaha is együtt. Tanulmányaim, olvasmányélményeim alapján gondolom: aligha.
   Mert kérem ez az az ország, amelyben a nem cigány magyarok utálják a magyar cigányokat, a nem zsidó magyarok a magyar zsidókat, a hívő magyarok a nem hívő magyarokat. De nehezen viselik el a szegény magyarok a tehetős magyarokat, a vidéki magyarok a fővárosi magyarokat, az őslakos (?) magyarok a betelepült magyarokat, a zöld-fehér színekért lelkesülő magyarok, a lila-fehérért lelkendezőket, a narancsrajongó magyarok a szegfűrajongó magyarokat, és természetesen vissza is ugyanígy.
   A sor végeláthatatlan. De ha ez így van, és aki kalandvágyó polgárként még most, a nyitott határok idején is e szép országban éli mindennapjait tudja, hogy így van, akkor miért is hülyítik a népet az Együtt az ország felirattal? Nehéz megmondani, mert ez inkább olaj a tűzre, mintsem lelkesítő kinyilatkoztatás.
   Szokás és helyes is az országalapító I. István királyra hivatkozni. Nem ártana, ha a mindennel szembenállók, a másság bármilyen formájának megnyilvánulása ellen tiltakozók is eszükbe vésnék, amit István fiának, Imre hercegnek intelemként mondott: „…mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.”
   Ha mi, a késői utókor tagjai is megfogadjuk a Szent István-i intelmet és eszerint élünk, akkor egyszer majd valamikor talán tényleg együtt lesz az ország.
   De csak akkor!