Doberman fület szabatott magának egy cseh úriember – derül ki a mosogatólé agyú norvég tömeggyilkos hetvanhat emberáldozattal járó tettének döbbenetéből alig ocsúdók számára a nap másik híréből.
   Tény, hogy a megnyílt határokkal, a közlekedés gyorsaságával, a mindenhova elérő világháló csodájával parányira zsugorodó élőhelyünkön mind többen hasonlítunk egymásra öltözködésünkben, megjelenésünkben, ételeinkkel, technikai eszközeinkkel. Emiatt aztán sokan szeretnék valahogy megkülönböztetni magukat másoktól.
   Gondolhatnánk, a megkülönböztető jegyekre vágyók legkönnyebben mindezt egy jól eltalált tetoválással tehetik. De oly sokan vélik így, hogy a tetovált emberek a felületes szemlélőknek, akik nem veszik a fáradságot a bőrre alkotott remekművek tanulmányozására, igencsak egyformának tűnnek, tehát a megkülönböztetés szándéka megint csak nem jutott sikerre.
   Itt vannak aztán a testékszerekkel teletűzdeltek, a kirívóan öltözködők, a viselkedésükkel kitűnők – értsd: megbotránkoztatók – az anarchisták, másként gondolkodók, vagy éppen a doberman fület csináltatók. Mindannyian azt hiszik, hogy mások, mint mások. Pedig hétmilliárd ember között nehéz egyéninek lenni.
   De leginkább nehéz embernek mutatkozni.