A hatvanas éveinek közepén járó, egyedül élő, kisnyugdíjas férfi a tavaly őszi hatalmas esőzésekkor látva, hogy az ereszcsatornából kiömlő víz a pár éve vásárolt öreg háza falát veszélyezteti, az eresz kifolyócsövét a kis épület mellett egykor működött derítőbe, annak egyik házilagos fedővel fedett nyílásába vezette. Legalábbis azt hitte.
   Négy hónappal később két ember sétált végig az utcán, a csatornába gőzt fújtak, majd megfigyelték, melyik ház eresze gőzölög. Arra azután öt évre visszamenőleg csatornahasználati díjat róttak ki.
   A férfi ekkor szembesült a ténnyel, nem a derítőbe, hanem egy, a kertje közepén ki tudja miért szabadon álló csatornanyílásba vezette az ereszcsatornán kiömlő esővizet. Azonnal megszűntette a számára akkor kiderülő jogsértést, de már mindegy volt. A szolgáltató a férfit havi nyugdíja háromnegyedének megfelelő összegű pótlólagos csatornahasználati díj kifizetésére kötelezte.
   Hiába kért helyszíni vizsgálatot, ami bizonyította volna vétlenségét, semmit sem ért el. Egy ügyvéd ingyen vállalta képviseletét, mert őt is felháborította a büntetés. Végigjárták a jogorvoslatok lépcsőit, de mindenhol elutasításban volt részük. Leginkább a fogyasztóvédelemben bíztak, mert hát ki védje a fogyasztót, ha nem az erre a célra életre hívott szervezet?
   Jó nagyot tévedtek, a fogyasztók védői vélhetően mit sem értve a kérelmekből, esetleírásokból, a szolgáltatónak adtak igazat. Annak a szolgáltatónak, amelyik több mint öt éve nem végzett ellenőrzést, de most öt évre visszamenőleg büntet. A sokféle, a kisembereknek mit sem jelentő jogszabályszám felsorolása helyett mindössze egyetlen perc elegendő lett volna a helyszínen, hogy bebizonyosodjon az ügyfél igaza. De nem volt senkinek sem egy perce a büntetés miatt éhezés küszöbére sodródott, tartalékokkal nem rendelkező polgárra.
   Fogyasztóvédelem? Ugyan már!