Szeptembertől az általános iskolák alsó tagozatán és ötödik osztályban várhatóan bevezetik a mindennapos testnevelést. A napi testmozgás felmenő rendszerben, a felső tagozaton és középiskolákban is életbe majd, ha az Országgyűlés elfogadja a közoktatási törvényt.
   Egykori sportvezetőként, rövid ideig oktató testnevelő tanárként és örök sportemberként repes a szívem az ilyen hír hallatán. Mert bizony a testmozgás, a vele járó fegyelem és munka, edzi, nemesíti, jobbá teszi fiataljainkat. Kár, hogy örömöm mellett eszembe jutnak a tornaterem híján osztályteremben, a padok között, az iskolafolyosó sugárzóan hideg kövén, vagy a fagyos természetben tartott óráim.
   Az ötlettel tehát messzemenően egyetértek, de úgy érzem, most is a dolog könnyebbik felét közelítették meg szeretett vezetőink. Mert bizony messze egyszerűbb törvényeket hozni, kötelezővé tenni valamit is, mint annak előbb megteremteni a feltételeit, és utána követelni.
   Aki egy cseppet is ismeri a hazai iskola sportéletet, tudja, a megfelelő és szükséges, sőt elengedhetetlen tárgyi feltételek nélkül kötelezővé tett mozgással csak megutáltatni lehet a sportot és százezer számra nevelni a mozgástól ódzkodó, tohonya életet élő későbbi felnőtteket. Arról már nem is beszélek, hogy amikor majd a kamaszok is megkezdik napi testnevelési óráikat, amihez a mozgás, izzadás után a tisztálkodás alapvetően hozzátartozik, és amiről persze szó sem lesz, jó kis oroszlánszag terjeng majd a magyar iskolákban.
   Nosza tehát, ugorjanak az illetékes törvényhozók és rendeljék el (vagy inkább: meg) száz és száz tornaterem építését, biztosítsanak megfelelő testedző eszközöket, zuhanyozókat, szakembereket, pénzt és ezután követeljék meg a mindennapi testnevelést.
   Elsők között és hangosan fogok tapsolni mindehhez.