- Egyre kevesebb harminc közeli fiatal törekszik önálló család alapítására és választja inkább a szülői otthon melegét – hangzott el a minap egy szociológiai előadáson.
   Nem kell társadalomtudósnak lenni ahhoz, hogy lássuk, valóban mind kevesebb fiatal vállalja, vagy képes vállalni az önálló életet. Elég körülnézi közvetlen környezetünkben.
   Ismerőseim tudják, rendre az állatvilágból hozom a példákat, ha szülő-gyerek kapcsolatra terelődik a szó. Különösen akkor élek az állati mintával, ha már felnőtt „gyerek” kiszolgálásáról, tartásáról hallok. Mert bizony egy emlősállat, ha már önálló életre képes a kölyke, egy mordulással, jól irányzott pofonnal elhajtja az ifjút, boldoguljon a továbbiakban egyedül. Szokták mondani ilyenkor bírálóim, hogy az ember nem állat. Igaz, de az élővilág része, ahol hasonló törvények uralkodnak, mint az emberi társadalmakban. 
   Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy míg az állatok világában a vadászni, önállóan táplálkozni, önmagát ellátni nem tudó egyed hamarosan elpusztul, addig a gondolkodó, érző ember ezt nem engedheti meg.
   De azt sem lenne szabad megengedni, hogy felnőtt, munkaképes fiatalok azért maradjanak a mamahotelben – ahogy a jelenséget a szakemberek hívják – mert sok századik beküldött önéletrajzuk, ki tudja hányadik állásinterjújuk után is megalázottan, egyre keserűbben kényszerülnek élni a szülői házban az idősödő, a már inkább pihenésre, nyugalomra vágyó szülők terhére.
   A jelenség nemcsak Magyarország, de egész Európa problémája. A sok ok között a nők mind későbbi szülése, a pályakezdő fiatalok kilátástalansága, az öregedő társadalom is szerepel. Nem könnyű a megoldás. A kényszerből élősködő fiataloknak jól fizető állások, biztos megélhetés, vagyis bíztató jövő kellene ahhoz, hogy bezárhassanak a mamahotelek.
   Azt már látjuk, hogy ez nem holnap lesz.