- Mária vagyok, kérem, mondja meg nekem, hogy van-e szellem a lakásomban?
   A kérdés egy koradélutáni televíziós műsorban hangzott el. A képernyőn több mint egy órán át üldögélt tegy középkorú, mosolygós és felettébb nagydumás úriember, néha egy-egy másodpercre maga elé nézett, mint mondta, a kártyáit figyelte. Ezt persze mi, nézők nem láthattuk, mert egy varázsgömb takarta a mindent tudó kártyalapokat.
   Napjainkban több televíziós csatorna nyújt hasonló jósszolgáltatást. Ilyenkor aztán a kedves, sorsára oly kíváncsi néző nem csekély mértékben megemelt díjú telefonon hívhatja az asztrológust, tarot jóst, tisztánlátót, parapszichológust, vagy éppen médiumot életbevágó kérdéseivel.
   A képzett jósszakember, vagy szakasszony pillanatnyi gondolkodás nélkül hajlandó a legfeljebb csak keresztnevét eláruló kérdezőnek választ adni férje/felesége közeljövőbeli egészségi állapotáról, a beteg családtagja gyógyulási esélyeiről, gyermeke jövőjének alakulásáról, vagy éppen álláskeresésének kilátásairól.
   Kétségtelen, hogy a tudomány, technika, technológia sohasem látott rohamléptekű fejlődésének vagyunk statisztái, a legtöbben már nem is kapkodjuk a fejünket, mert úgysem értjük a világot. Marad hát a kártya, az ősidők óta bevált jóslás, meg a hiszékenység.
   Amúgy pedig – ezt látta kártyáiban a jós – volt szellem a lakásban, de azt már csak egy újabb, ugyancsak emeltdíjas telefonhívással tudta eltávolítani a szakember.
   Tessék mondani, ez itt már a 21. század?