Nagy megtiszteltetés ért, levelet írt nekem a köztársasági elnök és a miniszterelnök. Megkapták természetesen még néhány milliónyian mások is ugyanazt a szívhez szóló levélkét, amiben a vörösiszap katasztrófa áldozatainak megsegítésére kérnek a legfőbb közjogi méltóságok.
   Messze egyetértek a levél soraival, ha baj van, valóban össze kell fognunk és adni abból, amiből és amennyit adhatunk. Ugyanakkor hiányolom, hogy a két levélíró vezetőről egyetlen híradásban sem olvashattam, vajon magánvagyonukból mekkora összeget utaltak át a Magyar Kármentő Alap javára. Pedig biztosan segítettek.
   Mondják, adakozással illetlenség dicsekedni, legtisztább, ha mindezt név nélkül teszi az ember, de azzal is tisztában vagyok, hogy a jó példa sok tízmilliónyi újabb adományt, segélyt jelentene a károsultak javára.
   Ugyancsak furcsának tartom, hogy miközben az Egyesült Államokból egy itthon sokszor szidott pénzember egymillió dollárt ad kárenyhítésre, szép számban létező hazai milliárdosainkról nemigen olvasom, hogy tisztes munkával megkeresett, felhalmozott magánvagyonukból mennyit áldoztak szerencsétlenül járt honfitársaikra.
   Ennyire azért ne legyenek szerények!