Gyorsszervizre kényszerültem. Nem nagy ügy, mindössze kis francia járművem bal első izzója égett ki.
   Egy átlagos műszaki érzékkel megáldott férfiembernek korábban könnyed ujjgyakorlat volt bármilyen típusú személygépkocsi égőinek cseréje. Manapság nem az. A fejlett számítógépes tervezőprogramoknak meg a szerviz lobbiknak köszönhetően mára egy izzócsere szakembert, komoly műszaki felkészültséget, szervizidőt, költséget igényel, hogy az idegeskedésről ne is beszéljek.
   Első alkalommal magam is kudarcot vallottam, bementem hát a szakszervizbe és kértem, cseréljék ki az izzót, nekik biztosan nem egy nagy feladat, én meg mennék is gyorsan tovább a dolgomra.
   Persze, hogy nem így történt. Kiderült, ehhez munkalapot kell kiállítani, legalább harmincöt percet, de inkább háromnegyed órát vesz igénybe a munka, meg aztán nincs is egyetlen szabad szerelő sem. Talán fáradjak vissza másnap.
   Rábeszéltem hát a kedves, fiatal munkafelvevőt, tanítson meg izzót cserélni. Útmutatásai alapján ott, a szerviz udvarán az akkumulátor, motorburkolat szükséges bontási munkálataival együtt háromnegyed óra alatt kicseréltem a fránya világítótestet. Könnyebben ment volna a munka, ha a kézfejem nem nagyobb egy újszülött kezénél, legalább harminc centis, vézna, ámbár mozgékony és igen izmos ujjakkal.
   Büszke voltam, talán ha összesen hat, vagy hét sebből véreztem. Az ifjú szakember megnyugtatott, nem járnak jobban kollégái sem, örül is, hogy ilyen rugalmas voltam és magam álltam a szerelésnek.
   Azóta cseréltem már ki izzókat hóban, fagyban, hőségben, zuhogó esőben, olykor sorstársaimnak is, mégpedig egyre gyorsabban. Ma már csak röpke harminchárom perc kellett az akcióhoz. Most még bekötözöm vérző sebeimet aztán elégedetten hátradőlök. 
   A tervezőket meg innen, a távolból is csókoltatom!