Élve dugta a zsákba az elütött borzot az állatorvos vadász Óbudán, egy kecskét és öt kutyát zárt zsákokba a budapesti állatkínzó. Két cím egyetlen nap állatokkal kapcsolatos hírei közül.
   Az ember joggal gondolná, megzakkant a világ és benne jó néhány ember, hogy az állatokon tölti ki frusztráltságát, enyhíti stresszét, vezeti le kezelhetetlen dühét, de a hírek mögött nem feltétlenül ezt találjuk.
   Eszembe villan az a két eset, amikor több mit három évtizede rövid idő alatt két kutyát is elütöttem. Az egyik a mindmáig emlékezetes hatalmas hóesés idején történt és azon túl, hogy a kutya a Trabantom elejét összetörte, sorsa ismeretlen maradt előttem, az ütközés után ugyanis elszaladt. A másik egy szilveszter estéjén történt a fővárosban, ahol jó szándékú emberek segítségével vittük állatorvoshoz a szerencsétlenül járt ebet. Az autómat ért kár mindkét esetben tetemes volt, a lelki teher meg még nagyobb. Mindmáig érzem az eseteknél tapasztalt tehetetlenségem savanyú ízét a számban.
   Az állatkínzás természetesen nem említhető együtt a véletlen balesettel. S hogy mi állatkínzás, az is nagyon eltérő lehet a cselekedetek sorában, mert például a falun élők sohasem csináltak nagy ügyet abból, ha túl sok kismacska, nem kívánt mennyiségű kutyakölyök született a portájukon, vagy ha a vasárnapi ebédhez ki kellett tekerni egy csirke, vagy néhány galamb nyakát. Városi állatbarát szemmel ezek a helyzetek sem menthetők, de a nem kívánt szaporulat gyors, fájdalommentes megsemmisítése, vagy az ebédhez való húshoz jutás nem lehet azonos a már valamilyen tudattal rendelkező érző lénynek okozott félelemmel, fájdalommal, a kínzásával.
   Az állatorvos vadász – furcsa hobbi egy gyógyítónak – cselekedetét nehéz minősíteni, bár mint elmondásából kiderült, ő egy túlszaporodott, kártékonynak tartott elütött állatot akart egy nejlonzsákban a rendelőjébe vinni és ott elaltatni. A másik eset nyilvánvalóan egy egyszerű gondolkodású ember át nem gondolt tette volt.
   Az állatkínzás egyáltalán nem az emberi gonoszság modern kori megtestesülése, mert ha régi műveket olvasunk, egész fajokat kipusztító vadászatok színes történeteit, a régebbi korok ember-állat kapcsolatát ismerhetjük meg bennük. Ahogy azt is, hogy állatot kínozni régebben egyáltalán nem volt bűn. Az internet nyújtotta nyilvánosság, a közösségi felületeken napvilágot látó tettek szép számmal gyarapították a feltárt cselekmények számát. Vagyis vélhetően nem lett több a macskát, kutyát kínzó gyerek, ahogy erejét az állatokon szemléltető agyament felnőtt sem, csak a nyilvánosság lett nagyobb. Ettől persze még nem jó a helyzet.
   Ahányszor állatkínzókról hallok óhatatlanul is az jut eszembe, hogy aki képes egy állattal kegyetlenkedni, annak az állatok kínja egy idő után már nem lesz kielégítő.