Egy sok évvel ezelőtti állatkísérletben arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy hogyan viselkednek azok a ketrecbe zárt patkányok, amelyek személyes terét folyamatosan szűkítik. Mindez azt modellezte a kutatóknak – mintha addig nem tudták volna –, hogy mi várható azoktól az emberektől, akiknek mind kevesebb lesz a személyes terük és mindinkább el kell viselniük mások kényelmetlen közelségét. Kedves olvasóm, ön jól tippelt, a patkányok személyes terük csökkenésére kőkemény agresszivitással, gyűlölettel válaszoltak.
   Ilyen kísérletek a történelem során már számtalanszor lezajlottak emberekkel is, ha nem is a tudomány, de a leigázás, megalázás, a valakik feletti korlátlan uralkodás jegyében fogolytáborokban, haláltáborokban, börtönökben, nyomortanyákon, ahol aztán bőven volt ok a gyűlöletre. De a gyűlölet békeidőben is velünk van. Kimondhatjuk: a vallások, a családi nevelés szeretetre buzdítása ellenére is a gyűlölet mozgatja a világunkat, hiszen őseink már akkor is képesek voltak gyűlölni, amikor csak pár százezren éltek a földtekén és évszámra alig találkozott az egyik embercsoport a másikkal.
   Valamiért – talán mert a túlélő képességünknek ez a záloga – az emberi természetbe bele van kódolva a gyűlölet. Ahogy a minap az egyik portál ezzel foglalkozó írásában olvastam, az ember sajátja, hogy „mi” és „ők” kategóriában gondolkodik. Elfogultak, megengedőbbek vagyunk a saját csoportunkhoz tartozókkal szemben, míg egy másik csoport tagjait sokkal kritikusabban figyeljük, tetteiket rosszabbnak látjuk, mint amilyenek azok valójában. Ha csak saját hazánk pár igen színes elmúlt évtizedére gondolunk, akkor is jó sok „mi és ők” helyzet juthat eszünkbe például politikai hovatartozás, vélt vagy valós származás okán, azért mert valakik más focicsapatnak szurkolnak, és mert aki cigány az biztosan lop is.
   Azt nem állíthatjuk, hogy nincs eltérés az egyes csoportok szokásai, hagyományai, életvitele között, már hogyne lenne, hiszen elég csak saját szüleink, nagyszüleink, vagyis másik generációk életvitelére, a dolgokról alkotott felfogására gondolnunk, és kiderül, hogy bizony ők is nagyon mások. Sőt, mindannyian másabbak vagyunk másoknál, és ez már elég ok lehet a gyűlöletre.
   Az ellenszenv alapvető oka az előítélet. Nehezen fogadjuk el mások gondolkodását, szokásait, ahogy persze ők (!) sincsenek kibékülve a miénkkel, ezért oda-vissza elkezdünk mindenféle rosszat feltételezni egymásról, majd ezek egyenes következményeként gyűlölni a másikat. Hogy kiket, az ebből a szempontból tulajdonképpen mellékes is, a gyűlölet a lényeg, amely igen sokaknak ad erőt a saját mindennapjaik, a részükről meg nem változtatható gazdasági, politikai folyamatok, a megélhetési nehézségek, a normális emberi életért folytatott küzdelem elviseléséhez.
   Rosszul hangzik, de a gyűlölet éltet bennünket.