A minap Dél-Koreában feltámasztottak egy pár éve betegségben meghalt kislányt, aki találkozott és beszélt is az édesanyjával.
   Nem, nem vagyok részeg, még csak tudatmódosító szert sem szedek, vagyis ép elmével írtam le mindezt, amit nem is én találtam ki. Az említett feltámasztás sem tartozik a csodák kategóriájába – vagy ki tudja – hiszen mindez virtuálisan, csakis a technikának köszönhetően és látszólagosan történt meg.
   A dél-koreai Csang Csi Szung négy éve elvesztette hatéves kislányát, Najont, aki egy ritka betegségben halt meg. Egy tévéműsor keretében azonban virtuálisan rekonstruálták a kislányt, az édesanyával történt találkozót pedig a minap le is adták Dél-Koreában. Mint a híradásokban olvasható, anya és lánya a műsorban egy közös emlékekkel teli parkban találkozott.
   Csak azért nem minősítem első felindulásomban mindezt álhírnek, mert ma már mindenki átélheti a virtuális valóság élményeit például játékokban. A technológia fantasztikus, a távlatok beláthatatlanok. Ugyanakkor még belegondolni is borzasztó, hogy mit érezhetett az a dél-koreai anya, akitől halálából virtuálisan feltámasztott kislánya megkérdezte: „Anya! Hol voltál, anya? Gondoltál rám?”.
   Anya és kislánya egy virtuális születésnapi partin vett részt, ahol algalevest, majd tortát ettek, amelynél a gyertyagyújtás sem maradt el. Érdemes belegondolni, egy gyengébb idegrendszerű ember egy ilyen élményt követően végképp elszakadhat a való világtól. Vajon Csang Csi Szung asszony hogyan éli tovább az életét a virtuális találkozás után, hogyan tudott másnap visszatérni a valósághoz?
   A virtuális valóság létrehozásában rengeteg lehetőség és megannyi veszély rejlik. Részt vehetünk például egy izgalmas kalandtúrán a világ legszebb és igen távoli tájain anélkül, hogy felállnánk kedvenc otthoni fotelunkból, visszautazhatunk térben és időben a régmúltba, hogy csatákban vegyünk részt, vagy kincseket keressünk. De például egy-egy tervezett termék kipróbálása során is hasznos lehet a virtuális tér, ahol viszonylag olcsón megtudható, hogy fog-e működni és siker lesz-e az új portéka.
   De mi lesz, ha a virtuális valóság használata, vagy éppen élvezete oly mértékűvé válik, hogy az emberiség erre hajlamos tömege már nem tud majd különbséget tenni a valódi és vélt világ között? Mi lesz, ha leteszi a virtuális világot szobájába varázsoló eszközt, amelyben éppen egy gonosz embert üldözött, majd lemegy a sarki kisboltba kenyéréért, ahol meglát egy, a virtuális gonoszhoz megszólalásig hasonló embert és folytatva a virtuális harcát, megöli az illetőt, mert agya összevonja a való és képzeletbeli világot?
   A gyanútlan és vétlen áldozat hozzátartozóinak vajmi csekély vígaszt jelenthet majd, hogy szeretett családtagjukat a bűntény után akár fel is lehet majd támasztani.
   Virtuálisan.