Manapság szinte mindenről kiderül, hogy nem az, ami. Mármint nem az, amit gondolunk róla, vagy amit belénk sulykolnak a vészharangkongatók, a politikusok, álhírgyártók, önkéntes világmegváltók.
   Minden évben szembesülhetünk azzal, hogy mind közelebb kerül az év első napjához a túlfogyasztás napja, az a nap, amikorra az emberiség felhasználja mindazokat az erőforrásokat, amelyeket a Föld egy év alatt újratermelni képes. Az ilyen adatok sokakra hatnak, így azok a hírek is, amelyek szerint ma már a hagyományosan vízhiányos világrészek mellett is vannak olyan, korábban nem szomjazó vidékek, nagyvárosok, amelyek igen súlyos vízhiánnyal küzdenek.
   Mindezt azért említem, mert a minap egy igen érdekes írás látott napvilágot az egyik még igazi újságírással foglalkozó hírportálon. Eszerint ugyanis nem teszünk jót, ha túlzottan spórolunk a vízzel. Mi van – hördülhet fel idegesen a már sok álhírt megélt olvasó – most akkor feleslegesen takarékoskodom a vízzel?
   Felmerül a kérdés, vajon itt, Közép-Európában kell-e szégyellenünk magunkat minden zuhanyozás vagy vécéöblítés után az elpazarolt víz miatt? Mint kiderült emiatt még nem. Az már más tészta, hogy a csatorna- és ivóvízhálózatot, gondolva a lakosság várható növekedésére és a vízfogyasztás emelkedésére, a korábbi évtizedekben jóval nagyobb fogyasztásra méretezték.  Akkoriban fejenként és naponta 150-200 literes ivóvíz-felhasználással számoltak a tervezők, mára viszont mindössze 100-120 liter fogy, sőt vannak, akik 70 liternél kevesebbel is beérik. Az emiatt lecsökkent mennyiségű szennyvíz viszont nem öblíti át rendesen a csatornákat, a sok szutyok leülepszik, amelyet aztán a szakembereknek időnként rengeteg vízzel kell kimosniuk onnan. Ennyit a megtakarított vízről.
   De megvan az ivóvíz-takarékosságnak is a maga kedvezőtlen következménye. A hálózatokat úgy tervezik, hogy bennük a víz naponta cserélődjön, a tervezettnél alacsonyabb fogyasztás során viszont a víz napokig áll a csövekben, ami nem tesz jót az ízének. A szolgáltatók sem járnak jól, mert a mind kisebb fogyasztás miatt csökkenő bevételeik már nem fedezik a karbantartás, működtetés költségeit és ha a rezsicsökkentés miatt nem emelhetnek árat, nem tudják tartani a szolgáltatás színvonalát.
   Az ember folyamatosan szembesül azzal, hogy akárhogyan is él, egyre nagyobb ökológiai lábnyomot hagy maga után. Temérdek ivóvízre van szükség az élelmiszereinek, ipari termékeinek előállításához, ahogy a vécéjének öblítéséhez, fürdéséhez, mosásához, mosogatásához, autómosásához is.
   Az említett cikk olvasása után kicsit összezavarodtam a helyes a vízhasználattal kapcsolatban. Gondolom hamarosan megjön a fentiek cáfolata is, ezért inkább maradok a víztakarékosságnál.
   Bár talán ma egy kicsit tovább állok majd a zuhany alatt.