Biztos voltam benne, hogy a hazai választások előtti hetek már sok újdonságot nem tartogatnak a többségnek, talán csak a legfiatalabb választóknak, akik nem élhették át a hazai választási kampányok három évtizedes evolúcióját.
   Nem vártam jót ezúttal sem, nem is kaptam. Mert bár megeshetett volna, hogy az egyes pozíciókra törekvők egy-egy településen kiváló programjaikkal versengenek majd egymással, de többnyire sokkal undorítóbb lett minden.
   Az nem volt váratlan, hogy az állampárt jószerével minden komoly megjelenési lehetőségtől megfosztotta az ellenfeleit, így míg nála akadt bőséggel pénz, paripa, fegyver, addig versenytársinak igen szerény lehetőségeik adódtak. Csak közbevetőleg mondom, aki esetleg zokon venné az állampárt kifejezés használatát, ideidézem a Wikipédia szócikkét, amely szerint „az állampárt az adott országban kizárólagosan birtokolja a hatalmat. Egyeduralmi rendszert épít ki, amely kizárja az állampárton kívüli pártokat, szervezeteket és intézményeket a hatalom birtoklásából”.
    A mi állampártunk abban azért még különbözik három évtizednél régebbi elődjétől, hogy tart többpárti választásokat, amelyen állításuk szerint mindenki egyenlő eséllyel indulhat. Ez messze nem igaz, mármint az egyenlő feltételek. És mégis e „jó szív”, mármint a többpártiság látszatának fenntartása okozott súlyos repedéseket a jól felépített rendszeren. Mert az egyenlőtlen feltételek mellett is mindig akadnak ellenzékinek nevezhető képviselő- és polgármester-jelöltek, akik megpróbálkoznak a lehetetlennel, vagyis nyerni a mindent vinni akaró óriás ellen. Amennyiben a kampányban ellenük a propaganda kisajátítása és a pénztelenség nem tűnt elegendőnek, az eszköztárban ott voltak még a karaktergyilkosságok, az ellehetetlenítések, a hamisított „dokumentumok” kiteregetései. Az ellenzékieknek nevezettek sem voltak restek e téren, ők is előbányásztak sok érdekességet az állampártiakról, bár megfelelő országos hírcsatornák híján ezek jóval kevesebbekhez jutottak el.
   Aztán ott volt az a vidám móka is, amelynek során sokfelé a végre megvalósult ellenzéki összefogást független jelöltek küldték vakvágányra azzal, hogy ők is jelöltették magukat. Nyilvánvalóan ők sem nem hihettek abban, hogy településvezetők lesznek, csak meg akarták mutatni magukat, vagy bosszút akartak állni valakiken valamiért, esetleg az állampárt trójai falovaiként volt feladatuk a szavazatok megosztása.
   A mostani önkormányzati választás (is) sokfelé a hatalomvágyásról, mocskolódásról, a másoknak ártásról, a vélt mézesbödönhöz kerülés szándékáról, és sok más szép emberi tulajdonságról, vagy a mindent magáénak tudni akaró pökhendi hatalom legyőzésének vágyáról és sokkal kevésbé a városok, települések fejlesztéséről, jobb jövőjéről szólt.
   Öt évünk lesz mindezen elgondolkodni.