Meggyőződésem, hogy olvasóim értik az írott szöveget. Ha nem is mindig a sorok közötti gondolatokat, amelyeknek egykor oly nagy művészei voltak a hazai újságolvasók és amelyet sajnálatos módon mára ismét szokni és tanulni kell, de nagyjából tudják, hogy egy író, vagy újságíró mit akar közölni velük. Azok, akiknek nincsenek szövegértési és értelmezési nehézségeik, talán nem is tudják, hogy milyen lehet az, amikor valaki ugyan olvasni tud, még sincs fogalma, hogy mit is jelent az előtte lévő szöveg.
   Mindez annak a hírnek a nyomán ötlött fel bennem, amelyből kiderült, hogy vidéki, túlnyomórészt kistelepülési iskolákban digitális szövegértés-fejlesztő program indul. Erre azért van szükség, mert egy tavalyi felmérés szerint bár összességében csökkent a soha nem olvasók aránya, a fiatalabb korosztály több mint fele sohasem olvas irodalmat. Ehhez hozzátehetjük, hogy felnőttként mind kevesebben olvasnak újságokat is, az olvasás színtere mindinkább áttevődik a netre, a Facebookra, Instagrammra, Twitterre és társaikra, vagyis a közösségi felületekre, amelyeket sok mindennel lehet vádolni, csak éppen azzal nem, hogy az ott megjelenő szövegek pallérozott, színes szókincset fejlesztő, helyesírásra törekvő irodalmi olvasmányok lennének. De ez nem is feladatuk.
   Ezek mellett persze még ott vannak a gyakran látogatott hírporálok, szakportálok, bulvároldalak, és hogy ki ne felejtsük a legnagyobb hatású médiát, a hamis hírek gyártására, terjesztésére szakosodott weboldalakat. Ez utóbbiak esetében egyébként igen üdvözítő, ha valakinek szövegértési gondjai vannak.
   Heti jegyzeteim írása során már én is találkoztam azzal a jelenséggel, hogy valaki nem azt értette a szövegemből, amiről úgy gondoltam, hogy egyértelmű. Ez természetesen lehet az én hibám is, a bonyolult fogalmazásé, a túlmagyarázásé. Egy klasszikus irodalmi alkotást is lehet úgy olvasni, hogy az egyik olvasó ezt, a másik mást talál fontosnak benne, értelmezi másként a regény, vagy novella lényegét. Ezzel nincs is baj, a festmények, a zenei alkotások sem érintenek meg egyformán bennünket az érzelmek is befolyásolják, hogy mit és mennyit értettünk meg a közöltekből.
   Ma sajnos olyannyira felszínes az érdeklődés az írott világ dolgai iránt – még ha az internet információi a képek, videók, hangok tömegei mellett leginkább mégiscsak írott formában jelennek meg előttünk –, hogy ez olykor már meg is kérdőjelezi, van-e értelme egy-egy leírt hírnek, felhívásnak, közleménynek, jelentésnek, irodalmi alkotásnak. Meglehet, mára olyanná változott a világ, amelyben egy-egy jól megalkotott, pár perces videó, egy üvöltő háromszavas cím, vagy egy jól eltalált fotó többet értet meg sok honfitársunkkal, mint a szöveg.
   De ebbe azért nem szabad belenyugodni.