Ezúttal is az internetes hírek olvasásával kezdte a napot a hetvenes éveiben járó férfi. Amikor már kellőképpen ideges lett attól, hogy a világon arra a napra sem lett kevesebb a betegség, a bűn, a hazugság, otthagyta a hírportálokat és belevetette magát a Facebook bejegyzéseinek olvasgatásába. Ezek között napok óta bombázta őt a közösségi portál egy cipőreklámmal. Eleinte átgörgetett felette, de aztán elkezdte nézegetni, hogy milyen jó kiállítású, puhának, könnyűnek tűnik ez a lábbeli. És nem is túl drága. Pont olyan a talpa, mint amilyent ő szeret és lám csak, ott egy kép, hogy játszi könnyedséggel lehet kettéhajtani, meg ahogy locsolják rá a vizet, ami simán lepereg róla. 
   Napról napra jobban tetszett neki a cipő, az algoritmus, legyen az bármi is, a célzott reklámok terén is tette a dolgát, mert felfedezve, hogy neki szimpatikus ez a lábbeli, egyre-másra hozta elé a hirdetését, bármerre is szörfözött a neten. A cipő csábítóan mosolygott rá, hívta, csalogatta, hogy a Black Friday nevű akció keretében igen tetemes árkedvezménnyel – talán Amerikából? – nem túl sok dollárért vegye is meg. Elgyengült, aztán pár kattintás és már számolgatta is mikorra érkezhet az új cipője.
   Felesége korábban már többször szólt neki, dobja ki, vagy ha még olyan az állapota, ajándékozza el a tucatnyi pár cipője közül azokat, amelyeket évtizedek óta csak raknak jobbról balra, anélkül, hogy egyszer is felvenné. Gondolta, itt a karácsony, ismeri férje ízlését, méretét, ajándékként rendel neki helyettük egy szép új párat.
   A férfi kicsit vakargatta a fejét, de aztán csak elmondta nejének, hogy megrendelt egy félcipőt, bebújóst, nem fűzőst, mert ő inkább azt szereti. Az asszony szíve szerint leszidta volna férjét, hogy minek vásárolgat karácsony előtt, amikor van, amit megkaphatna ajándékként is, de aztán félig bosszúsan, félig nevetve a történteken elárulta, hogy a nagy leárazások idején ő is rendelt egy párat a férjének, amit lehet, hogy két nap múlva már meg is kapnak. 
   - Jó lesz, ha gyorsan hozzák – jegyzete meg csüggedten a férje – ahogy hullanak az emberek, lehet, hogy mire ideér már nem is élek majd.
   - Ne is mondj ilyent! – csattant fel a felesége, akinek gondolataiban már nem egyszer átfutott ugyanez. – Ha nem bíznék abban, hogy életben leszünk, hogy megússzuk a fertőzést, gondolod, hogy cipőket rendelnék?
   - Cipőket? Magadnak is vettél?
   - Nem hagyhattam ott. Pont olyant találtam, amilyent már évek óta keresek. De ne aggódj, ezt kapom majd tőled karácsonyra.
   Darabig csendben emésztették a történteket, aztán összenéztek és szinte egyszerre kezdtek hahotázni.
   - Hát normálisak vagyunk mi – kérdezte nevetve a férj – mindezt egy ilyen durva járvány kellős közepén?
   - Nekünk aztán ne mondja senki se, hogy már nem érdemes új cipőt vennünk magunknak– vágta rá az asszony. Mert ugye mi még elkoptatjuk ezeket?