- Vonszold már gyorsabban magad nyanya! – üvöltött ki lenyitott ablakú kocsijából a zebrán botjára támaszkodva átigyekvő idős hölgyre az ifjú autós, és hogy nyomatékot adjon szavának még rá is dudált az asszonyra.
   A tanárnő – mert ezt szokta meg, mindig arra tanította a gyerekeket is, hogy ne húzzák az időt, végezzék el feladataikat gyorsan, szorgalmasan és mindig törődjenek másokkal is –, a tőle telhető legnagyobb igyekezettel tartott az út túloldala felé. Közben nagyon figyelt minden lépésére, nehogy megbotoljon, elessen. Nem akarta feltartani az autósokat, a dudaszóra még gyorsabban akart tovább haladni, de nagy igyekezetében elvesztette egyensúlyát.
   Miután az asszony elbicegett sokmilliós járműve előtt, a türelmetlenkedő fiatalember, arcán elégedett vigyorral, hatalmas gázt adott, lóerők tucatjait engedve szabadon és nagy sebességgel kilőtt, rohant célja felé.
   Messze járt már, amikor a szirénázva érkező mentő megállt a zebrán fekvő asszony mellett.