(Grafológiai sorozatunk folytatása. A korábbi részek elolvashatok a Vétó SOKFÉLE rovatának hétfői dátumai alatt.)

A szentírás, mint kifejezés sokak számára takar más és más mondanivalót, ami rendjén is való, hiszen több aspektusból is megközelíthetjük e szó jelentését.

   Függetlenül attól, mit jelentett a különböző történelmi korok emberének a szentírás, mint tárgyat, fogalmat vagy cselekvést meghatározó szó, egy közös értelmezésre vezethető vissza: kőbe vésve.

   A dolog onnantól válik érdekessé, amikor egyértelmű, hogy mire gondolunk, ám eltérünk attól, nem maradunk hűek ahhoz a szándékunkhoz, amelyet közlünk környezetünk felé vagy akár önmagunknak.
   A szentírás lehet egy történelemi személy írása, kézzel írott okirat, mint például szerződés, egy törvény vagy rendelet, amelyet jogi és erkölcsi értelemben elfogadunk a társadalmi normák és elvárások talaján és tekinthetünk egy kimondott tényt, ígéretet vagy fogadalmat is szentírásnak.
   Valamikor egy tekintet, néhány szóval kimondott gondolat, mindenféle írásos formába öntött és megpecsételt irat nélkül is hitelt érdemlő kommunikációt jelentett. Kézírás vagy gépírásos formát már csak az igazán kockázatos és nagy jelentőséggel bíró információcsere és tények rögzítésének a biztonságos megvalósulása érdekében alkalmaztak. Ez jelenti ma is az ígéret kézlenyomattal való szentesítését, vagyis aláírás, amely helyett korábban egy kézfogás, egy adott szó is elegendő volt.
   Az ígéretek betartása, a szavak, sorok mögött rejlő mondanivaló és annak jelentősége, valamint az írás is egyre elhanyagoltabb szerepet foglal el életünkben. Gondoljunk csak az olvasásra, a – kézzel írott – levelezésekre, meg nem hallott szavakra. Az okiratok, szerződések is csak addig tekinthetők kőbe vésettnek, míg meg nem támadják, fel nem rúgják, vagy épp figyelmen kívül nem hagyják az abban megírtakat.
   Ebből kiindulva a verbális – szóbeli – és nonverbális módon közvetített közlendőnk, ígéretünk vajon mekkora jelentőséggel bír, hiszen ezekben is önmagunkat közvetítjük testbeszédünkkel vagy szavainkkal? Szükséges a hiteles kézirat ahhoz, hogy szóbeli közlésünk és testbeszédünk, tehát mi magunk hitelt érdemlőek legyünk?
   (Folytatása következik.)