Három év múlva lesz száz éve, hogy érthetetlen és a világtörténelemben szinte példátlan módon egy békeszerződés keretében elcsatolták hazánk területének kétharmadát. A trianoni békeszerződés mindmáig feldolgozatlan, de még inkább feldolgozhatatlan sokk a magyarság számára.

   Akadémiai kutatócsoport vizsgálja az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit, így például az első világháború utáni katonai összeomlást és a haderő leszerelését, a közellátás problémáit és Trianon emlékezetét.
   Az Ablonczy Balázs történész vezetésével tavaly létrejött MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoportról az Akadémia honlapján olvasható tájékoztató. A kutatócsoport célja monográfiákkal, konferenciákkal, dokumentumközlésekkel, idegen nyelvű publikációkkal hozzájárulni ahhoz, hogy a tudományos közösség és a magyar közvélemény jobban megismerje a békeszerződés pontos körülményeit.
   A kutatók választ keresnek olyan, a közvéleményt és a történészeket is érdeklő kérdésekre, mint például, hogy milyen okok vezettek a hadsereg teljes felbomlásához 1918 őszén, és lehetséges lett volna-e fegyverrel megakadályozni a történelmi Magyarország egy részének vagy akár egészének elvesztését.
   A magyar közvélemény ebben a kérdésben már az 1920-as években két táborra szakadt. A Horthy-korszak ellenforradalmi történetírása egyértelműen a Károlyi-kormány elhibázott politikájának számlájára írta a haderő szétesését, míg az oktobrista emigráció politikusai a háború természetes következményeként írták le az eseményeket. A katonai összeomlást részletesen feldolgozó modern összefoglalás mindmáig nem készült.
   Az első világháborút magyar vonatkozásban lezáró 1920-as trianoni békeszerződés következménye volt többek között az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása és Magyarország Horvátország nélküli területének 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságának 18,2 millióról 7,6 millióra csökkenése. Akkor mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került a trianoni határokon kívülre, idegen államok fennhatósága alá.