A barátság két ember közötti olyan kapcsolat, amely jobb esetben akár egy életre is szól. Van persze munkahelyi, vagy sportbarátság, van egy-egy közös szenvedély, vagy érdeklődés mentén szövődött cimboraság is. És van, akinek egyikben sincs része egész életében.

   Magyarországon az 1980-as években készültek először szociológiai kutatások a barátságról. A magyarok más országokhoz képest kevesebb barátról számoltak be, és nagyon magas volt azok aránya, akiknek egyáltalán nem volt barátjuk – derült ki az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatásaiból.

   A minőségi emberi kapcsolatok alapvető pszichés funkciókon túl az emberek testi-lelki jóllétének alapvető előfeltételei: védelmet és támaszt nyújtanak a magány, a betegség, vagy épp a szegénység ellen, tőkeként is felfoghatók, de társadalmi szempontból is nélkülözhetetlenek a stabilitás és az összetartozás szempontjából.
   A személyes kapcsolatok a hosszú élet egyik legfontosabb előrejelzői. Az erős, stabil támogató kapcsolathálózattal rendelkezők kedvezőbb fizikai és pszichés egészséggel bírnak: nehéz helyzetekben a körülöttük lévő támogató kapcsolatok fokozhatják küzdési képességeiket, csökkenthetik a feszültségeket. A kapcsolatokon keresztül elérhető támogatást a boldogság egyik alapvető meghatározójaként tartják számon.
   A családi kapcsolatok mellett a barátság az egyik alapvetően fontos, és a modern társadalmakban még inkább előtérbe kerülő kapcsolattípus, mivel a rokoni kapcsolatokkal ellentétben barátainkat szabad akaratunkból magunk választjuk. Azt, hogy valakinek van-e barátja egyáltalán, illetve, hogy hány barátja van, számos tényező befolyásolja. Az, hogy kit tartunk barátnak, nem feltétlenül állandó, az egyén élete folyamán is változhat, illetve különböző nemű, korú, iskolai végzettségű, etnikumú emberek barátságfogalma is eltérhet, ami nagyban megnehezíti a barátság szociológiai vizsgálatát. A barátságfogalom leggyakrabban említett elemei az intimitás, őszinteség, lojalitás, az állandó rendelkezésre állás, támogatás, kölcsönösség, bizalom.
   Magyarországon a nyolcvanas években készültek először szociológiai kutatások a barátságokról. A magyarok más országokhoz képest kevesebb barátról számoltak be, akik nagy arányban a munkahelyi környezethez kötődtek, és nagyon magas volt azok aránya, akiknek egyáltalán nem volt barátjuk. Ez utóbbi tény az elmúlt évtizedekben sem sokat változott. A népesség ötöde-harmada egyetlen baráttal sem rendelkezik, illetve az átlagosan említett barátok száma is összességében csökkenő tendenciát mutat.
   Az életkor előrehaladtával a barátok száma csökken, a barátokat nélkülözők aránya nő, ami elöregedő társadalmunkban különös figyelmet és beavatkozást igényelne. A jellemzően legtöbb baráttal rendelkező fiatal népesség körében az utóbbi években egyfajta polarizálódás figyelhető meg, azaz a sok baráttal rendelkezők mellett egyre inkább kitapintható a már fiatalon is magányosok csoportja, vélhetően összefüggésben az információs technológia hatásaival.
   A legutóbbi, 2017-es mérés szerint minden negyedik magyar felnőttek nem volt egyetlen barátja sem, 65 százalékuk 1-4 baráttal rendelkezik, míg erőteljesen, 4%-ra csökkent azok száma, akiknek tíznél is több a barátja. Korábban az adatok mindig azt mutatták, hogy a férfiaknak átlagosan több barátja van, mint a nőknek, de ez a különbség napjainkra megszűnni látszik – olvasható többek között az MTA barátságról szóló kutatásában.