Jobbfajta szabadtéri rendezvény, búcsú, gyermek-, vagy falunap aligha képzelhető el vattacukor nélkül. A gyerekek szeme láttára születő varázslat, amikor egy kiskanál kristálycukorból színes, édes hatalmas vattacsomag válik, olykor még a felnőtteket is elbűvöli.

   A légiesen könnyű vattacukor nemcsak az itthon, de a nagyvilágban sokfelé kedvelt édesség. Lehet, hogy meglepő, de egykor a gazdagok kiváltsága volt. A vattacukor történetét az Ízhuszár írta meg.

   A Wikipédia szerint a vattacukorról szóló első feljegyzés a 18. század közepén készült. Abban az időben a fonott cukor drága volt, mert az előállítása munkaigényesnek számított, így az átlagemberek számára általában nem volt megfizethető. Az első vattacukorfonó-gépet 1897-ben William Morrison és John C. Wharton találta fel. A nagyközönség viszont csak 1904-es világkiállításon találkozhatott először vele, ahol nagy sikert aratott. Ezt jelzi az is, hogy 68 655 adagot adtak el az akkori árakon számolva is magas, 25 centes áron, amely összeg fele volt a vásári belépő árának. A vattacukor máig tartó sikerét az is jelzi, hogy az Egyesült Államokban minden évben december 7-én ünneplik a Cotton Candy Day-t, vagyis a Nemzeti Vattacukor Napot.
   Ahogy a gasztroportál írásában olvasható a vattacukor őse legalább 500 éves, de tény, hogy az akkori formája meg sem közelítette a mait. Tim Richardson cukrásztörténész elmondása alapján a korai középkorban a velenceiek cukorszirupot készítettek, és villa segítségével húztak ki belőle légies, hosszú szálakat, majd fapálcikákra tekerték. Az így készített édesség keményebb és ropogósabb volt, mint a ma ismert vattacukor, bár akkoriban ez is osztatlan sikernek örvendett.
   Mivel a folyamat meglehetősen költséges és időigényes volt, ezért akkoriban ezt a fajta édességet ritkán készítették, és főként a jómódúak kiváltsága volt. A 16. század végén a Velencébe látogató III. Henrik fogadására több, mint 1000 darabot készítettek belőle.
   Az édesség széleskörű elterjedését William J. Morrisonnak, egy Tennessee-i fogorvosnak köszönhetjük. Miután Morrison befejezte a fogorvosi tanulmányait, a Tennessee Állami Fogászati Szövetség elnöke lett. Időközben összefogott egy Nashville-i cukrásszal, hogy közösen megalkossanak egy olyan gépezetet, ami leredukálja a centrifugált cukor készítéséhez szükséges kézi munkát.
Morrison és társa, John C. Wharton megtervezték, 1897-ben megépítették, majd szabadalmaztatták az általuk elektromos édességgépnek nevezett masinát, amelyet az 1904-es Saint Louis-i Világkiállításon be is mutattak.
   A vattacukornak szinte a föld minden táján megvan a rajongótábora. Sokfelé ismerik és szeretik, csak az elnevezése eltérő. Ausztráliában fairy floss-nak, azaz tündérselyemnek, Amerikában cotton candy-nek, Franciaországban la barbe à papa-nak, azaz apa szakállának hívják, Olaszországban zucchero filato, vagyis fonalcukorka a neve. Afrikában spookasem, szellemsóhaj, a görögöknél pedig öregasszony hajaként ismeretes az édesség. A briteknél és Tajvanon már vattacukorkészítő automaták is léteznek – olvasható az Ízhuszár összeállításában.