A karácsonyt már oly régóta ünnepeljük, hogy számtalan népszokás is kötődött az évszázadok alatt hozzá. Ezek egy része már a feledés homályába süllyedt, míg másokról tudunk, megint másokat pedig mi magunk is megtartunk, őrzünk.

   Karácsony évszázadok óta a legszentebb, legmeghittebb ünnep a keresztény világ embereinek életében. Ilyenkor megajándékozzuk szeretteinket, kedveskedünk családtagjainknak, testben és lélekben is ráhangolódunk az ünnepekre – írta a Körkép.sk.

   A portál néhány régi karácsonyi szokást elevenített fel, amelyekkel akár még meghittebbé is tehetjük a magunk karácsonyát., hátha ezeknek a tradícióknak köszönhetően még szebbé tehetjük karácsonyunkat. December 24-e Ádám és Éva napja, karácsony vigíliája, böjtnap. Az adventi időszak utolsó napja, de egyben a karácsony kezdete is. Régebben dologtiltó napnak számított, csupán a takarítás és a sütés-főzés volt engedélyezett. Ezen a napon a karácsonyi asztalt ünnepélyesen megterítették, az abroszt csak szenteste használták, (a hétköznapokon a parasztasztalra nem került terítő), ugyanis mágikus erőt tulajdonítottak neki. A karácsonyi abrosz színe általában fehér, díszítése fehér vagy piros, szőtt, vagy hímzett. A következő esztendőben pedig ugyanezt az abroszt vetőabroszként vagy sütőabroszként alkalmazták, hogy a termés bő legyen, a kenyér jól sikerüljön vagy pedig – az abrosz mágikus erejének köszönhetően – a beteg embert tekerték be vele, esetleg bedörzsölték vele a beteg háziállatot.
   A karácsonyi asztalon vagy alatta a parasztgazdaság tartozékai is megjelentek: gabonamagvak, szalma, széna, gazdasági és háztartási eszközök kerültek a teríték mellé, hogy ezzel is elősegítsék az állatok szaporaságát, vagy csak azért, mert ezáltal emlékeztek a kis Jézus születésére. Az asszonyok később aztán az állatoknak adták az asztalon maradt morzsát, hogy termékenyek legyenek a következő évben. A jobb termés reményében a gyümölcsfákra kötözték vagy alájuk szórták a szénát, szalmát, karácsonyi morzsát vagy az ételmaradékot.
   Szenteste fontos szerepet játszik a vacsora is. Régen a katolikus egyház szigorú böjtöt rendelt el erre a napra, amit az éjféli miséig be kellett tartani. Elsődleges éteknek az egész kenyér és a kalács számított, hogy egész esztendőben legyen belőle. Az asztal alá szénát, szalmát vitt be a gazda, hogy azután az állatok alá tegye, ezzel biztosítva egész esztendőre az egészségüket. A bő termést igyekeztek befolyásolni a szintén az asztal alá helyezett magvakkal, szemes terményekkel.
   Népszerűek voltak még a karácsonykor fogyasztott hüvelyesek, valamint a sült tök és újabban a hal, amelyek a következő év pénzbőségét kellett, hogy biztosítsák. Régen bab-, borsó- vagy lencselevest és mákos gubát ettek, ma már főként a hal és a krumplisaláta tartozik a tradicionális ételek közé.
   Az asztalra helyezett ételek, amelyeket általában megfelelő sorrendben fogyasztottak el, a család tagjainak az egészségét biztosították a néphit szerint. Vacsorára huszonegyféle eledel került az asztalra: hal, bableves, mákos guba, derelye, keserűtúrós galuska, ostya, dió, alma, fokhagyma, vöröshagyma, méz, aszalt szilva, bors, szőlő, sült tök, fehér kenyér, bejgli, bor, pálinka stb. A családtagoknak mindenből kellett enni-inni. Általában elsőnek az ostyát fogyasztották mézzel, borssal és fokhagymával. Ezután ették az almát. Az almának karácsonykor sokféle mágikus szerepet tulajdonítottak.
   A karácsonyi ünnepkör legismertebb, legjellegzetesebb és nélkülözhetetlen jelképe a karácsonyfa, amely a téli napfordulóhoz kötődő pogány hagyományokban még nem szerepel, azonban a fák és az örökzöldek fontos szimbólumokként voltak jelen. A téli napforduló idején örökzöld növényekkel díszítették a házakat, hogy elűzzék a hideg tél egyhangúságát. A keresztény világban ezért lettek az örökzöldek az élet és az örökkévalóság szimbólumai.
   Az első írásos feljegyzés a mai értelemben vett karácsonyfáról a 15. század végéről, Strasbourgból származik Sebastian Brant német író tollából. Ekkoriban a fákat almával, ostyával díszítették. A gyertyával díszített karácsonyfát elsőként 1660-ból jegyezte le Lisolette pfalzi grófnő egy 1708-ban írt levelében. A karácsonyfa-állítás szokása hazánkban a 19. században jelent meg, főleg a német ajkú városi lakosság körében. Az első magyar karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz állította 1824-ben, ez az új szokás pedig gyorsan meghonosodott a városokban.
   Az ünnepi szokások közé tartozik a regölés, amely a téli napforduló ősi, pogánykori szokása. Férfiak jártak házról-házra bőség- és termékenységvarázsló rigmusokkal köszöntötték a háziakat. Általában karácsony másnapján, 26-án került rá sor, amikor különféle népi hangszerekkel, például dudával, dobbal, csengővel is kísérték a regölést, a résztvevők pedig kifordított báránybőr bundát viseltek. A betlehemezés a magyar paraszti hagyomány egyik legismertebb és legnépszerűbb, többszereplős, dramatikus népszokása a karácsonyi ünnepkörben. Tulajdonképpen pásztorjáték, azt a történetet meséli el, melyben Jézus születésekor, a napkeleti bölcsek a háromkirályok meglátogatják a jászolban, barmok közt fekvő kisdedet és Máriát.
   A betlehemezők, általában férfiak, legények vagy gyerekek betlehemet visznek magukkal, amelybe fából, papírból készült szent család figurákat és állatokat helyeznek. A dramatikus játék részei a bekéredzkedés, a háziak köszöntése, a születéstörténet felolvasása vagy előadása, adománygyűjtés.
   A vesszőzés aprószentek napján, december 28-án is az egyik mára nagyrészt elfeledett népi hagyomány. A bibliai történet szerint a napkeleti bölcsek látogatása után, a hatalmát féltő Heródes megöletett Betlehemben minden két éven aluli fiúgyermeket, abban a reményben, hogy az újszülött Messiás is közöttük van. Aprószentek napján rájuk emlékeztek a hagyományt tartók. Ezzel a szokással azt akarták kifejezni, hogy Betlehemben csak a fiúkat ölték meg, ezért most a lányoknak kell szenvedniük. Vesszőzés után a legényeket borral kínálták, a lányok pedig színes szalagot kötöttek a vessző végére. A vesszőzést olykor a gyerekek kapták, jelképesen a Betlehemben Heródes alatt szenvedett gyermekekért olvasható a körkép.sk összeállításában.