Igen régen történt és mégis nagyon élénken él a magyarság emlékezetében a győzedelmes pákozdi csata, amely a magyar honvédek hősies helytállásának állít emléket sok emberöltő után is.

   1848. szeptember 29-én aratta az újonnan felállított magyar honvédsereg egyik legfényesebb diadalát Pákozdnál. Ez volt az 1848–49-es szabadságharc első ütközete, amelyben a honvédek sikeresen megfutamították Jellasics képzettebb és nagyobb létszámú seregét.

   1848 szeptemberében nyilvánvalóvá vált, hogy a bécsi udvar semmibe veszi a független magyar felelős kormányt, és miniszteri ellenjegyzés nélkül intézkedik. V. Ferdinánd király így helyezte vissza szeptember 4-én a nyáron felfüggesztett Jellasicsot horvát báni méltóságába, ő pedig osztrák támogatással megszállta Fiumét, majd szeptember 11-én átlépte a Drávát, hogy az uralkodó állítólagos parancsára hivatkozva „rendet tegyen” Pesten.
   A támadás véget vetett az egyezkedés reményének, a magyar kormány másnap népfölkelést hirdetett a nemzet szabadságának védelmére.
Jellasics mintegy 50 ezer főnyi serege a Dráván átkelve két oszlopban a Balatontól délre tört előre, majd szeptember 25-én egyesült a magyarok által kiürített Székesfehérváron, folytatva lassú előrenyomulását Buda felé. Móga János altábornagy csapataival a Velencei-tó északnyugati partvidékére húzódott vissza, de ütközetre nem szánta rá magát. A szeptember 28-án a sereghez érkező Batthyány Lajos miniszterelnöknek volt köszönhető, hogy a sukorói református templomban összeülő haditanács végül úgy döntött: a magyar sereg nem hátrál tovább, ha megtámadják, megütköznek. Megválasztották a csata főparancsnokát, Móga Jánost, a honvédek pedig még aznap elfoglalták állásaikat, a Pátka–Sukoró–Velence vonalon. Jellasics azonban fölényben volt a katonák létszámát és képzettségét tekintve, ezért a főparancsnok úgy döntött: nem támadja meg a bán seregét, azonban ha Jellasics támadna, megvívják a csatát. Szeptember 29-én Jellasics meg is indította a támadást abban bízva, hogy a 17 ezer fős magyar sereget a túlerővel a Velencei-tóba szorítja. A csata magyar győzelemmel végződött: Jellasics Pákozdra, illetve a falu mögé vonta vissza csapatait, a magyarok Martonvásárra vonultak vissza.
   A csata katonai következményei igen jelentősek voltak. A magyarok számára rendkívüli lelki erőt adott az első sikeresen megvívott összecsapás a szabadságharc folytatásához. Jellasics három nap fegyverszünetet kért, majd megkezdte a kivonulást. Útja csak Bécs felé volt szabad, a magyar határt október 8-án átlépve érkezett az akkor már ismét forradalmi osztrák főváros alá. Móga csak késve és lassú iramban „üldözte”, noha döntő csapást mérhetett volna rá, tehát a győzelem kiaknázatlan maradt.
   A pákozdi csata, a magyar szabadságharc első ütközete azonban politikai-erkölcsi hatása révén jelképpé vált: az új nemzeti honvédsereg megmentette a fővárost és a forradalmat.