Az ember elgondolkodik, hogy vajon érdemes-e még szót emelni mások közösségellenes viselkedése nyomán, elbizonytalanodik, hogy esetleg nem véletlenül a minden szabályt felrúgóké-e a világ és a társadalmi normaként jellemzett valamit trendi-e még betartani.

   Nyilvánvalóan a tendencia cseppet sem csak a Velencei-tó környékét jellemzi, valószínűleg nincs ez másként másfelé sem, de tény, hogy a nyaralók, időszakosan a tó mellett tartózkodók többet engednek meg magunk, mint az állandó lakosok. Vajon otthon is így viselkednek?

   Az agárdi Szúnyog utca egy olyan útszakasz, amely a jelentősebb forgalmú Széchenyi utcát köti össze a Balatoni úttal. Van rajta buszközlekedés, és ha nem is túl forgalmas, szép számmal járnak arra autók is. Az út egyik oldala az Agárdi árok partja, szép és magas fákkal övezve, a másik oldalon nyaralók kerítései húzódnak.
   Az árokparti oldalon, közvetlenül az út mellett tavaly tavasz táján jelent meg egy kedves ember munkálkodása nyomán egy mosdó. Na nem éppen egy higiéniát szolgáló épített WC és a hozzá beszerelt kézmosó, hanem a derék embertársunk lakás-, vagy nyaralófelújításából származó, lecserélt, feleslegessé, bontási hulladékká vált mosdókagyló. Szépen, gondosan elhelyezve az árnyas úton.
   A sárgászöld fürdőszobakellék aztán kibírta a nyári hőséget, a kissé hűvösre sikeredett őszt, a csapadékos telet és a mostani tavaszt, nyárelejét is. Ott, ahova hűtlenné vált gazdája helyezte. Igaz közben kissé átlényegült, eleinte csak egy-egy repedés futott végig rajta, majd – vélhetően – néhány erős rúgás nyomán darabjaira tört és átváltozott üres üvegek tartolójává.
   Szemétté vált, egykor hasznos tárgyaink sokasága található tőle pár száz méterre, ez egyik nyaralóterületen is, ahol a kis parkba valaki kirakta fél autókarosszériaműhelyének (vagy garázsának?) feleslegessé vált alkatrészeit, egy-két perces gyaloglásra onnan pedig egy színes kavalkáddá összeolvadt, összerothadt lomkupac éktelenkedik.
   A megroggyant mosdókagylót leszámítva a tárgyak láthatóan jól bírják a körülményeket. És mi meddig bírjuk a látványukat?