Életünk legalább felét festett falak között töltjük, így egyáltalán nem mindegy, hogy milyen az a festék, amit a falunkra kenünk.

   Ma már azt is tudjuk, hogy a körülöttünk lévő falak színe befolyásolja hangulatunkat, lelki állapotunkat.

   Már az ősember is díszítette a lakhelytét, a barlangok falait. Felhasznált alapanyag a vér és a korom volt. Aztán a természet megismerésével egyre bővült a festékanyagok tárháza. A régiek ásványokból és növényekből nyerték a színek alapanyagait.
   Áttörés az 1800-as években következett be. Akkor kezdtek áttérni a kémiai anyagok használatára, amikor bizonyos mezőgazdasági, vegyipari folyamatok melléktermékeiként olyan anyagok keletkeztek, amelyeket később festékgyártásra lehet használni. A lenolajgyártásnál például létrejöhetnek olyan anyagok, amelyek fakonzerválóként használhatóak.
   Ma egy festék három fő összetevőből áll. A kötőanyag összefogja a többi alkotóelemet, illetve a festéket a falhoz köti. A töltőanyag a festék testét, vastagságát, állagát és fedőképességét adja. A pigment pedig a színért felelős.
   A nagyüzemi festék előállítás egy praktikus gyártási ötlettel kezdődött. Amerikában. Az 1950-es években kitalálták, hogy a festék alapanyagát több tízezer liter mennyiségben legyártják. A színét adó pigmentet viszont csak utólag, kívánságra keverik hozzá. Így nem kellett sokféle színű festéket tartani. A minőségi váltás akkor történt, amikor precíziós színkeverő gépeket kezdtek el használni.
   Három alapszín van, a sárga, a vörös és a kék, ebből a három színből minden más szín kikeverhető.