Bátran megállapíthatjuk, hogy igen agresszívvá vált a világ. Aki naponta közlekedik a közutakon, véletlenül beleütközik valakibe a tömegben, azonnal szembesülhet a dühhel, agresszióval. De ez tapasztalható a többségtől eltérő bőrszínű, kinézetű, kultúrájú emberek jelenlétekor is.

   Régóta foglalkoztatja az embereket, hogy időnként miért és hogyan harapózik el az idegenellenesség vagy éppen az etnikai erőszak egyes társadalmakban. Cseh és szlovák kutatók vizsgálták ezt a kérdést szlovákiai roma és nem roma diákok kapcsolatának példáján – írta a Defacto című portálon Gáspár Attila.

   A Közép-európai Egyetem doktorandusza írásában kifejti, a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a fiatalok önmaguktól alkalmaznak-e hátrányos megkülönböztetést, és hogy változik-e a viselkedésük iskolatársaik döntéseinek láttán.
   A cikkből kiderül, hogy a kísérlet alanyait Szlovákia olyan járásaiból válogatták, ahol jelentős roma kisebbség él. A tanulmány szerzői a „pusztítás öröme” című játékkal mérték a nem roma résztvevők agresszív viselkedésre való hajlamát. Ebben a játékban a résztvevőnek el kell döntenie, hogy nyereményéből fizet-e 20 centet, hogy játékostársa nyereményét 1 euróval csökkentse, miközben játékostársa egy ugyanilyen döntést hoz vele szemben. Ez a játékostárs egy távoli iskola tanulója volt, de a lehetséges társak névsora alapján a döntéshozó valószínűsíteni tudta, hogy romával vagy nem romával van-e dolga. A kísérleti közgazdaságtan módszertanának megfelelően minden döntés valódi következményekkel járt. A kísérleti alanyok tehát valódi kárt okozhattak társuknak és, igaz kisebb mértékben, de maguknak is.
   A játékosok egy része előzetes külső befolyás nélkül hozott döntést. Másoknak viszont a döntés előtt megmutatták, hogy hasonló helyzetben hogyan döntött egy saját iskolatársuk.
   Kiderült, hogy azok a résztvevők, akik nem láttak példát maguk előtt, a romáknak 42%-ban ártottak, míg a nem romáknak 47%-ban – tehát nem okoztak nagyobb arányban kárt romáknak.
   Ha viszont a diákok megfigyelték másik iskolatársuk döntését és a megfigyelt játékos nem okozott kárt, akkor a döntéshozó követte a jó példát, és mind romáknak (19%), mind nem romáknak (23%) jóval kevesebb kárt okozott. Amennyiben viszont a játékos azt látta, hogy társa mást bánt, ő maga is hajlamosabbá vált rá. Ráadásul drámai különbség mutatkozott attól függően, hogy az áldozat roma vagy nem roma volt. A kísérleti alanyok 77%-ban a károkozás mellett döntöttek roma áldozattal szemben, míg ez az arány a nem-romákkal szemben csak 51% volt, alig magasabb, mint a külső hatás nélkül, az egyedül döntő résztvevők esetében.
   A kutatók szerint ezek az eredmények azt sugallják, hogy a tőlünk eltérő emberek iránti agresszió egy fertőzéshez hasonló: magától nem igazán kezdi el az ember, viszont ha egyszer elkezdődik, akkor egy addig békés társadalmi csoporton belül is képes pillanatok alatt elharapódzni – olvasható a Defacto írásában.