A nagy festők is emberek, de miközben csodáljuk egyedi alkotásaikat, a legritkábban gondolunk arra, hogy vajon a mű létrehozása közben milyen gondjaik, bajaik voltak az alkotóknak. Mint kiderült, a képeik árulkodnak a festők betegségeiről.

   Egy festmény soha nem a valóságot ábrázolja, hanem azt, ahogyan azt a festő látja, és ahogyan ábrázolni szeretné. A kép tovább bonyolódik, amikor a festők szem- vagy idegbetegségben szenvednek, ezért környezetüket nem úgy látják, mint az egészségesek  – írta a DrPortal.hu a Scientificamerican.com cikke nyomán.

   A portál írása szerint a művészi látásmód valójában a festő emlékképeinek, érzéseinek, céljainak, fantáziájának egyvelege, és bizonyos értelemben neuronális (idegi természetű) kisülések és alapvető vizuális folyamatok tükröződése A rossz látás például a képek pontatlanságához és kidolgozatlanságához vezet. Georgia O'Keeffe amerikai művész képei unalmassá és egyszerűbbé váltak, miután a központi látását károsító kétoldali makula degenerációja elhatalmasodott. A szintén amerikai Mary Cassatt utolsó munkáin a súlyosbodó szürkehályog miatt kidolgozatlan, jellegtelen arcokat ábrázolt. A francia impresszionista Claude Monet szemét is szürkehályog fedte, ezért képei elmosódottá, pontatlanná váltak.     Miután megoperálták, ismét kontrasztos, vibráló képeket festett.
   2004-ben Margaret S. Livingstone és Bevil R. Conway harvardi kutatók megfigyelték, hogy a 17. századi holland festő, Rembrandt van Rijn önarcképein a festő egyik szemével mintha a szemlélőre nézve, míg a másikkal oldalra. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a festő miért festette le magát ilyen kegyetlen őszintésséggel, hiszen a képekről nyilvánvalóan látszik, hogy kancsal volt.
   Rembrandt 36 önarcképén vizsgálták meg a festő pillantását és megállapították, hogy amennyiben az ábrázolás megfelel a valóságnak, akkor Rembrandt sztereovakságban szenvedett, azaz nem volt normális térlátása. Ám ebből a hátrányából minden bizonnyal előnyt kovácsolhatott, mivel a festők gyakran a fél szemüket behunyva, nagyobb pontossággal örökítik meg a háromdimenziós világot a sík papíron.
Livingstone és Conway továbbmenve azt is bebizonyította, hogy a művészeti iskolákban tanulók térlátása rosszabb, mint más diákoké, és hogy az elismert festők szemgolyói gyakrabban néznek két irányba, mint a nem képzőművészeké.
   Sok ismert művész normál sztereolátással rendelkezik és a legtöbb sztereovaknak köze sincs a művészetekhez, tehát önmagában a sztereovakságtól még nem lesz valakiből Rembrandt, de tény, hogy a sztereovak művészek korai vázlatai talán pontosabbak, mint a normál térlátású társaiké. Tehát, ha valakinek rossz a térlátása, előfordulhat, hogy kiváló képzőművész válhat belőle.
   A művész elsődleges szándéka mindig is az volt, hogy képeivel sokkolja a nézőket. A University College London idegkutatói Semir Zeki és Tomohiro Ishizu szerint Bacon torz arc és testábrázolásai, amelyek gyakran úgy néznek ki, mintha megverték vagy megcsonkították volna őket, azért zavaróak, mert nem felelnek meg az emberi test agyunk által alkotott képének. A Genfi Egyetem kutatója, Avinoam B. Safran felvetette, hogy a festő talán egy ritka neurológia betegségben, dysmorphiában (torzalak) szenvedhetett és emiatt folyton változó és torz alakokként érzékelte az embereket.
   A francia Edgar Degas látása élete utolsó harminc évében folyamatosan romlott. 2006-ban Michael F. Marmor szemészorvos a festő levelezéséből származó információk és Degas percepcióinak számítógépes szimulációja alapján megpróbálta diagnosztizálni a néhai művész betegségét. Arra a megállapításra jutott, hogy Degas központi látása élete végéhez közeledve romlott, azonban a látásromláshoz képest képeinek bizonyos vonásai, például az árnyékolás, a színhasználat és a kép teljes kompozíciója figyelemreméltóan élénk. Ám ahogy a központi látása egyre jobban elhomályosodott, képei elnagyolttá és kevésbé kidolgozottá váltak.
   El Greco jellegzetesen megnyúlt testtel ábrázolta az emberi alakokat, amiből egyesek azt gyanították, hogy a festő egy optikai rendellenességben, asztigmatizmusban szenvedett. (A szemorvosok e névvel oly hibás látást jelölnek, amely nem engedi, hogy az ember valamely pontot tisztán lásson, hanem elhúzódott vonalat lát helyette). Az okfejtés szerint a festő okuláréja túlkorrigálhatta a betegségét, aminek következtében a látott képek megnyúltak, így a mester sudár, karcsú alakokat ábrázolt, mert számára azok tűntek normálisnak.
   William Utermohlen amerikai képzőművésznél 1995-ben diagnosztizáltak Alzheimer-kórt. A művész ekkor 61 éves volt. A következő 5 évben a demencia súlyosbodott, és ezalatt a művész a képeivel próbálta nyomon követni elméjének leépülését – olvashatót többek között a Scientificamerican.com összeállításában.