A minap megfedett bennünket egyik olvasónk, mert valamelyik írásunkban egy mondat „hát”-tal kezdődött, s mint – szerinte – köztudott, a magyar nyelv szabályai szerint sem háttal, sem kötőszóval nem kezdünk mondatot. Nos, mindez tévedés, vagy, ahogy a nyelvészek mondják, nyelvi babona.

   A probléma nem csak a mi olvasónkat, de sokakat foglalkoztat és emiatt a nyelv dolgaira szakosodott Nyelv és Tudomány, vagyis a Nyest.hu szakportál ide vonatkozó írásaihoz folyamodtunk a szabályok tisztázásáért.

   Szabó Tamás Péternek, a szakportál szerzőjének cikkében olvasható, hogy a hát tiltása, megbélyegzése különösen abszurd, mert ennek a szónak fontos funkciója van. Több nyelvész is foglalkozott ezzel a kérdéssel és arra jutottak, hogy ez a szó nem töltelék – mint ahogy nevezni szokták –, nemcsak arra van, hogy foglalja a helyet, hanem a beszélgetőtársak egymásra figyelését, a társalgás szervezését segíti, tehát nem véletlenül használatos. A nem nyelvészek azonban mindennek mondják, csak szükségesnek nem.
   A beszélt nyelv nem felolvasás. Ismétlések, elkezdett, de félbemaradt szavak, egyeztetési következetlenségek vannak benne. És, ha ez még nem lenne elég, a hát a leggyakoribb szó még a tanárok beszédében is. Ráadásul ezek a hátok gyakorlatilag kivétel nélkül mondat elején szerepelnek – olvasható a Nyest.hu írásában.
   Vagyis bátran kezdhetünk háttal mondatot, mindenféle, már az általános iskola első osztályától belénk sulykolt, téves nyelvhelyességi „szabályok” ellenére is. És kezdhetünk mondatott és-sel, de-vel, vagy-gyal, mert-tel, vagy éppen ha-val.
   Ahogy a nyelvi szakportál egy másik írása taglalja: valamiért a kötőszóval kezdődő mondatokat megbélyegzik, primitívnek, szabálytalannak, magyartalannak állítják be. Ez azért különösen vicces, mert a kötőszó egyik funkciója éppen az, hogy tagmondatokat, illetve mondatokat kapcsoljon egymáshoz, egyértelművé téve azok logikai viszonyát.