A fogatlan ember nem csak esztétikailag kellemetlen látvány és sugároz környezete felé ápolatlan benyomást, de a rágásban, emésztésben is hátrányban van ép fogazatú embertársaival szemben. Ma már senkinek sem kellene fogatlanul élnie, oly sokféle lehetőség van a fogak pótlására.

   De vajon hogyan pótolták a hiányzó fogakat azelőtt, hogy a modern kémia kikísérletezte az e célra tökéletesen megfelelő műanyagokat? Ezt a kérdést tette fel az Index.hu összeállításában.
   A hírportál írása szerint a legrégebbi műfogsorokat még a rómaiak használták úgy 2500 éve, és ugyan a fogászok kísérletezgettek sokféle anyaggal, például a japánok fából csinálták több száz éven át, és az elefántcsont is népszerű volt a világ sok részén, egészen az 1800-as évek közepéig az emberi fog számított a legjobb fogpótlónak.
   Persze a műfogsorhoz szükséges pótfogakat valahonnan be kell szerezni. A probléma akkor kezdett el egyre égetőbbé válni Nyugat-Európában, amikor a 18. század második felében a cukorfogyasztás komolyan megugrott a gazdagabb rétegekben, a szájhigiéniás szokások viszont maradtak a régiben. Ez járványszerű fogszuvasodáshoz és tömegesen kihullott vagy kihúzott fogakhoz vezetett, az meg a műfogsorok iránti igény soha nem látott emelkedéséhez.
   A műfogsorokat vállalkozó kedvű kovácsok, ékszerészek, parókakészítők eszkábálták a fogatlan páciensek számára. A kereslet nagy volt, az üzlet virágzott, hát nemigen kérdezősködtek, hogy a beszállítóik honnan szerzik a fogakat, ez pedig remek üzletet jelentett a hullarablók számára.
Korabeli feljegyzések szerint sírrablók, katonák, illetve a csatatereken a halottakat fosztogató hullarablók voltak a fogak legjobb forrásai. A halottak kihúzott fogait aztán kifőzték, levágták a gyökereiket, és elefántcsont alapba beültetve készültek el belőlük a műfogsorok. Ezek elég drágák voltak, egy műfogsor ára 100 font körül mozgott, ami mai áron számolva 15 ezer, forintban hatmillió, vagyis az igazán gazdagok kiváltsága volt egy ilyen segédeszköz.
   A waterlooi csata 1815-ben nem csak Napóleon bukásához, de 60-65 ezer halott katonához is vezetett, akiktől annyi jó minőségű fog került az angol műfogsor-készítő iparba, hogy az lenyomta az árakat, és egyre többen engedhették meg maguknak a fogpótlást. Az angol szlengben ekkor terjedt el a műfogsorra a Waterloo Teeth, vagyis waterlooi fog kifejezés.
   Az 1850-es évekre aztán a porcelánból készült műfogak lassan kiszorították az igaziakat, bár a brit fogászati társaság londoni múzeumában bőven őriznek még fogak felvásárlását hirdető reklámokat ebből az időből is. Végül a vulkanit, mint az elefántcsont alap kiváltója hozta el az aránylag olcsó műfogsorok korszakát – derül az Index.hu összeállításából.