Frissensült, ropogós libahús. Ezt fogyasztják Márton napján mindazok, akik megemlékeznek a régi hagyományról.

   Napjainkban is szokás a Márton-napi libafogyasztás. A hagyomány úgy tartja, hogy 11. hó 11. napján, 11 óra 11 perckor kell tálalni a frissensült szárnyast. A népi kultúrában és a keresztény kalendáriumban is jeles napként tartották számon e napot.

   A népi kultúrában gazdasági határnapnak számított. Az áprilisban, Szent György napján kihajtott állatokat Márton napján terelték be. A pásztorok kezükben vesszővel járták végig az állatok házainak gazdáit, ahol köszöntőt mondtak, cserébe ajándékot kaptak. Népi hiedelem is kötődik az ünnephez. Ágat szúrtak a disznóól tetejébe, hogy megvédjék az állatokat a pusztulástól, tavasszal pedig ezzel az ággal terelték ki a malacokat az ólból.
   Az ünnep az őszi munkák, vagyis a szüret és kukoricafosztás induló és a Katalin napig tartó kisfarsang idejére esett. Ilyenkor kóstolták meg az újbort és vágták le először a tömött libákat, azaz mártonludakat. Jósoltak is a szárnyasok csontjaiból. A fehér és hosszú csont havas, a barna, rövid enyhe telet jelentett. Egy másik jóslás szerint, ha Márton napján esik a hó, akkor kemény tél várható, de ha nem esik, akkor enyhe télre lehet számítani.
   A keresztény kalendáriumban a Pannóniában született tours-i püspök emléknapja november 11-e. A középkor legnépszerűbb szentje Szent Márton volt. Kultusza hazánkban is virágzott, akinek emlékét helynevek és oltárképek őrzik. A 14. századi krónikákban a tisztújítás, a fizetés, a jobbágytartozás lerovásának a napja volt. A kötelezettségek a későbbi századokban elfelejtődtek és ajándékozássá alakultak.
   Manapság a különböző vendéglátóhelyek erre a napra Márton-napi menüt kínálnak, így a következő évben biztosan nem fognak éhezni, mert a mondás úgy tartja, „aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezni fog”.