A nylont első ízben a New York-i világkiállításon mutatták be,  az elnevezését az egyik legenda szerint az anyagot előállító kutatók feleségeinek kezdőbetűiből – Nancy, Yvonne, Lovella, Olivia, Niha – állították össze a figyelmes férjek.

   Hetvenöt éve, kilencévnyi kutatómunka után szabadalmaztatta Wallace Hume Carothers amerikai vegyész a nylont. Most rákkutatás közben véletlenül bukkantak rá amerikai kutatók egy molekulára, amellyel korszerűbbé válik a nejlon.
   Attól kezdve, hogy 1932-ben sikerült először szintetikusan előállítania a nylont, a DuPont cég még tíz évig dolgozott 27 millió dollár ráfordítással, mire a női lábak kecses idomait oly plasztikusan kiemelő első nylon-harisnyákat elő tudta állítani.
   A harvardi vegyész felfedezte nylon egy poliamid alapú műanyag, amelyből könnyen fonal készíthető. Megjelenése valóságos forradalmat jelentett a textiliparban. Az egykori festékgyárak harisnyát, műszálas textilt, műszálas ponyvát és szintetikus szőnyegeket kezdtek gyártani. A műszőrmék még az egyébként tudományellenes állatbarátok elismerését is kivívták.
   Most egy felfedezésnek köszönhetően olcsóbbá és „zöldebbé” tehető a nylon gyártása – tették közzé ismereteiket a Nature Chemical Biology című szakfolyóiratban a Duke Rákintézet kutatói.
   A nylon – magyar helyesírásban: nejlon – előállításának egyik fő komponense az adipinsav, amely az egyik leggyakrabban használt vegyszer világszerte. Az adipinsavat jelenleg fosszilis tüzelőanyagokból kiindulva állítják elő, ezért termelése hozzájárul a globális felmelegedéshez.
   Reitman és csoportja az enzimek felhasználása felől közelítette meg az adipinsav előállítását, mert szerintük a rákkutatási technikák és a biotechnológia közös eleme éppen e molekulák hasznosítása lehet. Az egyik legígéretesebb megközelítés az adipinsav környezetbarát előállítására éppen az enzimeket alkalmazó módszer, amelyben olcsó cukrokból egy sor enzim közreműködésével állítják össze a vegyületet. Ennek folyamatából eddig hiányzott egy láncszem, méghozzá a 2-hidroxiadipát-dehidrogenáz nevű enzim, amelynek előállítására a Duke kutatói agytumorokhoz köthető genetikai mutációkat vizsgálva bukkantak rá.
   A hiányzó láncszem tehát megvan, a következő lépésben az adipinsav termelésének léptékét kell növelni, hogy iparilag használhatóvá tegyék a folyamatot.