Mit nekünk válság, terrorizmus, munkanélküliség, meg egymással acsarkodó politikusok!

   Mindez semmi ahhoz képest, ha valaki szerelmes és tisztának hitt kedveséről kiderül, fülledt éjszakát töltött egy arra érdemtelennek tűnő gaz csábítóval. Igen kérem, ez már valóban olyan probléma, amit meg kell oldani.
   Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjában pont ez történik. A középkorú színházi szerzőpáros dörzsöltebbik tagja, Turai, nem hagyhatja, hogy pártfogoltjának, a huszonöt éves tehetséges zeneszerző Ádámnak karrierje és szerelme zátonyra fusson, így hát szerzőtársának, Gálnak naiv asszisztálásával megoldja a fiatalok problémáját.
   A darab, bár sokszor kacagtató, komikus, mégis valahogy nem evilági. Az 1878 januárjában született Molnár Ferenc 1926-ban írta a Játék a kastélyban című darabját, ami hol színház a színházban, hol valósidejű történés. Egy, a mainál sokkal lassabb, nyugodtabb világban született mű, amit jelez a háromórás játékidő és a három felvonás is.
   A mai világ embere, aki a híreket az Internet jóvoltából percnyi pontossággal kapja és ezerféle módon szórakozhat a multimédia áldásának köszönhetően, gyors történésekre, látványra, izgalomra vágyik. Még egy vígjáték esetében is. Mégis a Vörösmarty Színház legújabb bemutatója a lassú kezdés, a nehezen kibontakozó cselekmény ellenére élvezhető, szórakoztató előadás, amiben szerencsére egy idő után pergőbbé válik a történet.
   Egy pillanatra sem unalmas Bátonyi György díszlete, ami egy beállítással végigkíséri a darabot és ügyes megoldással, fénnyel, sötéttel képes helyszíneket kialakítani, más helyeken történő eseményeket láttatni. Segitenek a darab korában eligazodni Kárpáti Enikő jelmezei is.
   Sokan voltak kíváncsiak az előadás szereplőire, akik közül négyen most debütáltak a fehérvári közönség előtt. Turait, a kulcsfigurát alakító Szerémi Zoltán nem volt könnyű helyzetben, hiszen sok nagynevű előd – többek között az igazi sztár Márkus László – után kellett hitelesen megformálnia a konspiráló darabírót. Ennek, ha nem is márkusi módon, de eleget tett, ahogy társát, a hiszékeny és babonás társzerzőt alakító Pusztaszeri Kornél is.
   Ádám, vagyis Janicsek Péter már nehezebben hitette el nézőivel szerelmét, bár szerepe szerint sem tobzódhatott a jó jelenetekben.
   Mertz Tibor hűen alakította a ripacs, önimádó Almádyt, a színészt, és különösen harmadik-felvonásbeli játékával sokszor ingerelte nevetésre nézőket.
   Az est igen kellemes színfoltja Balsai Mónika játéka volt, aki bár időnként hangjával, mozdulataival, gesztusaival Eszenyi Enikőt varázsolta a fehérvári színpadra, üde látvány, szellemes és hiteles szereplője a darabnak, amiben a kisebb szerepet kapott Kozáry Ferenc ezúttal is professzionálisan alakítja, amit ráosztottak, míg Budaházy Árpádnak csak a lakájok néhány mondata jutott.
   Galambos Péter rendezésével nemigen lehet gondja a nézőnek, legfeljebb a darabválasztással. Vajon manapság a múltidézés, vagy az értékek megőrzése mellett mi indokolja egy ilyen lassúfolyású színdarab műsorra tűzését?
   A nézői reakciók persze kiszámíthatatlanok. Lehet, hogy ez a szezonkezdő előadás lesz az idei évad egyik sikerdarabja, de az is előfordulhat, hogy pár nap múlva a napi gondok mellett már nem is emlékeznek majd a nézők az alakításokra.
   Ez persze kár lenne.