(Grafológiai sorozatunk folytatása. A korábbi részek elolvashatok a Vétó hétfői dátumai alatt.)

Bármilyen problémával nézünk is szembe, tudnunk kell, honnan erednek gyökereink, elegek vagyunk egyedül ahhoz, hogy gyökeret verjünk bárhol a világban?

   Fontos a család, fontosak a barátok, az emberi kapcsolatok, hogy az önmagunkban megteremtett erő, mindenhol biztonságot adjon számunkra, bármi is történjék, mindig megingathatatlan legyen?
   Sokszor érezzük magunkat erősnek, de van, mikor hirtelen belekerülünk egy helyzetbe, s nem tudunk mit kezdeni vele. Az egyértelműen kétségbeesett ember nem gyenge, s nem az a személy erős, aki mosoly mögé rejti félelmeit. Amikor nem beszélnek egyértelműen a tettek, akkor kézírásunkban a reszkető, félszeg, kitartó, magabiztos, talpon álló vagy épp imbolygó betűk lesznek az igazi besúgók.
   Óriási erő lehet egy könnyen elkeseredő emberben és veszélyes gyengeségek törhetnek fel a vigyorgó, stabilnak tűnő személyiségből. A hétköznapokban tanúsított viselkedéseink megtévesztőek lehetnek. Gondoljunk egy-egy ismerősünkre, családtagunkra és egyből meglátjuk az összefüggéseken alapuló valóságot.
   Az állandó vidámságra való törekvés, olyan belső feszültségek viharát rejti az egyénben, ami valamikor valamilyen formában mindenképp jelentkezni fog. Ez veszélyes, mert önmagát fojtja meg az ember, amit észre sem vesz, belehajszolja testét egy skatulyába, ahonnan kitörni csak környezete megsértésével tud, mert igazából attól menekül, de önmagával vannak problémái.
   Ennek a felismerésére kell egy érettségi fok, de az írásunkban mindenre rámutatnak a formák. Aki ismeri önmagát, számol ezzel, és ha el is jut saját bőrének kényelmetlen viseléséig, először önmagába néz és megtalálja a megoldást, de semmiképpen sem menekül egy idealisztikus életbe, hanem megpróbálja működőképessé tenni mindazt, amiben ő már egy ideje nem érezte jól magát, összhangba hozva vágyaival.
   A vékony, billegő betűk írója akarhat vidám lenni, de ő nem érzi magát elég erősnek, hogy küzdjön, így fel sem veszi a kesztyűt, elmenekül egy általa megugorható akadálypályára. Az erős nyomatékú, a papírba stabilan bevésett írás erős identitású személyt mutat, aki mindig óvatos, körültekintő, bár vannak aggodalmai, megoldása a dolgokra személyisége tarsolyában rejlik, megingatható, de nem kétségbe ejthető. Érdemes elmélyülnünk kézírásunkban, s ha önmagunk is meglátjuk benne a furcsaságokat, akkor megtettük az első lépést.
   (Folytatása következik.)