Az ember által beszélt első nyelvet nagyon sok országban anyanyelvnek hívják. Az elnevezés azonban bizonyos szempontból tévesnek tűnik.

   Egy új tanulmány szerint az apai genetikai jelzők világszerte erősebb összefüggést mutatnak egy közösség nyelvével, mint az anyai genetikai jelzők.

   Egy új, több kontinensre kiterjedő felmérés szerint sokkal inkább az apai genetikai jelzők határozzák meg egy-egy ember vagy közösség első nyelvét. Lehet, hogy apanyelvről kellene beszélnünk.
   A tanulmányban sok ezer közösség nyelvhasználatát hasonlították össze a domináns anyai és apai genetikai jelzőkkel. Mindegy, hogy Indiát, Európát, Afrikát vagy Új-Guineát vizsgálták, mindenhol ugyanaz volt az eredmény: a közösség által beszélt nyelvet jobbára az apai genetikai jelek határozták meg.
   Ennek a magyarázatát abban látják a kutatók, hogy a nagy terjeszkedések, népvándorlások és hódítások során a férfiak lehettek számszerinti fölényben. A meghódított, elfoglalt területeken pedig nőket szereztek maguknak a helyi közösségekből. Úgy tűnik ilyen esetekben a férfiak, tehát az apák nyelve őrződött meg dominánsan. Új-Guinea tengerparti részén például a polinéz illetve pápua nyelveket beszélő közösségek anyai genetikai jelzői szinte teljesen megegyeznek, de nagyon eltérnek az apaiak.
   Az anyanyelv fogalma persze nem teljesen téves. A gyermek általában azt a nyelvet tanulja meg, amelyet folyamatosan hall, ami legtöbb társadalomban az anya nyelve. A gyerekek azonban az apák nyelvét is elsajátítják, ha azzal is folyamatosan tudnak érintkezni. Nagy történelmi változások során azonban az apai nyelv jelentősége felülkerekedik.
   Valahogy úgy lehet ez, hogy ha egy új közösségben minden férfinak X a nyelve, és minden nőnek Y, akkor hosszú távon az egész közösség az X nyelvet veszi fel, még ha a gyerekek közben generációkon át kétnyelvűek is.